A Baby Sisters egykori énekesnője, Bognár Évi ritkán posztol, és hiába lenne mire, nem igazán szokott nyilvánosan büszkélkedni. Ezúttal mégis megosztotta az örömét a követőivel. „Az egyik képem eljutott Floridába, a Florida Today-be. Gratulálok, Joe Fritz. Nagyon büszke vagyok” – osztotta meg az örömhírt annak kapcsán, hogy az amerikai lap publikálta a 14 évvel ezelőtt Joe Fritz jazz-klarinétosról készített fotóját.
A zenész több mint három évtizedes karriert tudhat magáénak. Jelenleg Amerikában él, de Budapesten született. Karrierje felívelésekor, amikor éppen hazalátogatott, akkor ajánlották a figyelmébe Évit, aki örömmel készített róla egy egész sorozatot. Ebből választott most a floridai napilap a cikkük mellé egy képet.
„Ma már főleg a kislányomat fotózom”
A Baby Sisters egykor vörös bombázójára mai napig sokan emlékeznek. Azt már kevesen tudják, hogy Évi 2004 óta Norvégiában él, és a fotózás a lányegyüttes feloszlása után élete egyik nagy szenvedélye lett. Most boldogan mesélt a story.hu-nak arról, hogyan kezdődött a fotós karrierje, és hogyan él mostanában.
„Minden évben hazajárok a szüleimhez és a magyar rokonokhoz, barátokhoz Magyarországra. Egy ilyen hosszabb hazalátogatáskor döntöttem el, hogy mindazt, amit az internet 2000-es évekbeli berobbanása után elsajátítottam, profiktól is megtanulom. 2010-ben beiratkoztam egy fotós tanfolyamra. Az iskolába már némi tapasztalattal, saját látásmóddal, stílussal érkeztem, a tanáraim sokat biztattak, ami tovább vitt ezen az úton.
Folyamatosan képeztem is magam, de azt mégsem gondoltam soha, hogy hivatásszerűen is a fotózásból fogok megélni.
Viszont voltak évek, amikor sokan kerestek, és én örültem minden lehetőségnek, annak, hogy belekóstolhattam ebbe a szakmába. Eleinte főleg zenész körökből kerestek meg, később, a külföldi utazásaim során a női portréfotózás felé terelődött a figyelmem. Azt hiszem, azért, mert nekem nem voltak jó tapasztalataim.
Azokban az években, amikor engem is sokan fotóztak, mindig az volt az érzésem, többet is ki lehetne hozni belőlem. Hajtott, hogy úgy fotózzak le nőket, hogy képesek legyenek a kamerám előtt felszabadulni, hogy ne csak elégedettek legyenek, hanem azt mondják, életük legjobb fotóját készítettem róluk.
Jólesik, hogy vannak, akik most megint rám írtak, hogy elmondják, még mindig nem tudták überelni azokat a régi fotókat, amit egykor én készítettem róluk. Ezért megérte. A gépem azonban az utóbbi néhány évben már a szekrényben pihen. Amióta édesanya lettem, főleg a kislányomat fotózom” – mesélte Évi.




Kiemelt kép és fotók: Archív, Bognár Évi




