Szakmai stábunk szerint Tóth Vera, Liptai Claudia, Rúzsa Magdi, Radics Gigi, Vajna Timi, Szabó Zsófi, Kasza Tibi, Majka, ByeAlex és Jolly átalakulása a legszembetűnőbb, így rájuk voksolhattak olvasóink. Mindnyájan elképesztő változásokon mentek keresztül a külsejüket illetően: fogytak, stílust váltottak, szépültek. A 24 órán át tartó szavazás eredményét összesítve egyértelműen Tóth Verát akarták látni a legtöbben nyertesnek. Őt a második helyen Liptai Claudia követte. Bronzérmesünk pedig Kasza Tibi lett.

„A test és a lélekkölcsönhatásban áll”
Tóth Vera örömmel fogadta az aranyérmét. „Nagy megtiszteltetés ez számomra, hisz a Storynak nagyon nagy az olvasótábora. Jó érzés, hogy 20 év után is számítok az embereknek, és követnek. Pedig nem vagyok egy tévésztár, egy platformszereplő, mégis emlékeznek rám, és szeretnek. Figyelik a testi-lelki fejlődésem, és ez kedves – kezdi az énekesnő, aki mindig szeretne jó példa maradni másoknak. – Nyilván a legszembetűnőbb változás a külsőmet illeti, hiszen egy felnőtt embernyit fogytam le a Megasztárban való felbukkanásom óta. De a test és a lélek kölcsönhatásban áll, és együtt változnak. Hiába a sok évvel ezelőtti gyomor-bypass műtétem, nekem az inzulinrezisztencia hozta el az igazi fordulatot a lelkemben. Annyira megijedtem a tünetektől, és attól, hogy cukorbeteg leszek, hogy egyetlen pillanat alatt átkapcsolt bennem valami, és azóta teljesen más életet élek. Másfél éve katonás szigorral állok magamhoz: nincs esti borozgatás, nagy vacsorák, bulik. A cukros ételeket zöldségre cseréltem, partik helyett pedig a szabadidőmben pihenek, rejtvényt fejtek, filmezem, ami egy sokkal nyugodtabb Verát eredményezett. Ezzel az életmódváltással pedig a kilók is olvadnak le, az orvosom szerint nincs szükségem injekcióra, mert javultak az eredményeim. Büszke vagyok rá, hogy ezt önerőből értem el, és fontos, hogy nem koplalok, egyszerűen csak orvosokkal egyeztetve azt adom a szervezetemnek, ami jó neki. Még mínusz 5 kiló a cél, és azzal életem végéig kiegyezem!”

Mindenkinek leesett az álla
Liptai Claudia átalakulása valahol a 2000-es évek elején indulhatott, a vörös, szeplős, teltkarcsúként ismert színésznő ugyanis hirtelen 15 kilót dobott le. A Playboy egyből lecsapott rá, és a hazai lap addigi történetének csúcsgázsiáját, 3 millió forintot kínált neki a képekért cserébe. A színésznő igent mondott a fotózásra, és a végeredmény is nagyon tetszett neki. Akkoriban azt mondta, ez segített neki, hogy visszaszerezze a nőiességét, és elfogadja önmagát.
Árpa Attila a könyvében leírta, hogy bár számára Claudia volt régebben a szexi vörös démon, később már inkább egy jóllakott háziasszonyt látott benne. „Claudia vállaltan ennek hatására kezdett el magán dolgozni, és fél-egy évvel később a Playboy címlapján szerepelt” – árulta el pár hete Árpa Peller Mariann Nagyfiúk című műsorában. Claudia külseje pedig azóta is irigylésre méltó. Legutóbb A Nagy Duett színpadán látva, hétről hétre leesett mindenkinek az álla, hogy 51 évesen, kétgyermekes édesanyaként is micsoda formában van.

Duciból szívtipró
Mintha köze sem lenne az egykor pocakos, kusza fogú Crystal-frontemberhez a mostani Kasza Tibinek, akit Claudiához hasonlóan nemrégiben A Nagy Duettben láthattunk vasárnap esténként. Dús hajkoronával, kigombolt ingben, hollywoodi mosollyal zsűrizte végig az évadot, noha évekkel ezelőtt még gúnyolták a furcsa, előre álló állkapcsa miatt, amiről ő maga mondta el, hogy csontfejlődési rendellenesség. Ahogy azt is, hogy büszke rá, hogy nem vállalta, hogy szétfűrészeljék az állkapcsát, inkább elfogadja magát úgy, ahogy van. Az azóta eltelt 9 év alatt azonban mégiscsak szembetűnő rajta a változás. „A páciensem, és nyugodt szívvel ki tudom jelenteni, hogy nem történt rajta műtét. Nála egyszerűen arról van szó – látszik a vállain is –, hogy kisportolta magát. A mozgásnak és az idő múlásának köszönhetően pedig militarizálódott az arca, azaz katonásodtak a vonásai. Mindig sok haja volt, évek óta mondtam neki, hogy növessze meg, mert jól állna neki. Örömmel látom, hogy tényleg mennyire feldobja a megjelenését” – mesélte nemrég Tibiről a Story tavaszi különszámában dr. Krasznai Zsolt. Az énekes hollywoodi mosolya kapcsán azonban nem tagadta: fogsora minden bizonnyal hozzáértő szakember munkája.
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu




