Hazai sztár

Dobos Evelin – Odébb még a családalapítás

Nemcsak tehetség, de az otthon látott kitartás is kellett ahhoz, hogy a Keresztanyu sztárja elmondhassa magáról, szebb életet él, mint amilyenről álmodott.

Kevés színész mondhatja el magáról, hogy montreali, pekingi és velencei filmfesztiválok vörös szőnyegein fotózta őt a nemzetközi sajtó, játszik színházban és tévésorozatban, és még meg is él belőle – mindezt 29 évesen. Evelin köztük van. „Sokkal szebb életet élek, mint amilyet kislány koromban reméltem. A kemény munka juttatott el idáig, soha nem volt hátszelem, anyu különben is korán felhívta rá a figyelmemet, hogy csak magamra számíthatok. Ahogyan egyszer mondtam, pucér seggel sétáltam el Kisömbölytől Velencéig – mosolyog Evelin, arra utalva, hogy gyerekkora kis részét egy nyírségi tanyán töltötte, Ömböly mellett. – A szüleim különváltak, a testvérem és én anyuval a tanyán maradtunk – meséli Evelin, aki első osztályos volt, amikor Éva asszonynak végre sikerült eladnia a tanyát és Debrecenbe költöztek. – Anyu kitartása, ereje, akarata volt a példa. A tanyáról hóban, sárban, napsütésben vitt iskolába, balettozni, szavalóversenyekre, mert hamar felismerte, ez az én utam. Rengeteg erőfeszítést tett értem, és persze a testvéremért.”

Evelin tehetségét hamar felismerték, tapsoltak neki gyerekszínészként, dolgozott tévés műsorvezetőként, forgatott ­Nemes Jeles Lászlóval. Közben párszor padlót fogott. „Rengeteg szereplő­válogatáson mondtak nemet, de felálltam, és mentem tovább, mert mindig eszembe jutott anyu mantrája, hogy minden rendben lesz. Boldog vagyok, attól meg még inkább, hogy büszke rám – mondja Evelin, akinek az édesanyja nemrégiben Pestre költözött. – De nem avatkozik bele az életembe, például nem nyaggat, hogy mikor megyek férjhez, és mikor lesznek unokái, úgyis tudja, hogy ez még odébb van. Nem elsősorban unokákkal szeretném meghálálni a sok törődését és erőfeszítését, hanem azzal, hogy tudja, feltétel nélkül szeretem, megállom a helyemet az életben.”

Kiemelt kép: Smagpictures

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!