Napi friss

Megvan az új pápa: felszállt a fehér füst

Megválasztották a 267. katolikus egyházfőt, a Sixtus-kápolna kéményéből fehér füst szállt fel. Órákon belül bejelentik, kit választottak a bíborosok pápának.

Nem sokkal este 6 óra után a Sixtus-kápolna kéményéből fehér füst szállt fel, jelezve, hogy a konklávé megválasztotta az új pápát.

Ferenc pápa 12 éves pápasága után ült össze a Sixtus-kápolnában a konklávé, hogy megválasszák utódját, miután Ferenc pápa húsvéthétfőn 88 éves korában elhunyt.

A bíborosoknak a negyedik szavazási körben sikerült dönteniük. A hagyomány szerint miután egy bíboros megszerzi a többséget, a bíborosi kollégium dékánja megkérdezi tőle, elfogadja-e a megválasztását, és milyen pápai nevet kíván felvenni. Ezután pápai ruhába öltözik, a kápolnában trónra ül, a többi bíboros pedig egyenként jelentkezik, hogy engedelmességet fogadjon neki – írja a 24.hu. Ezután a rangidős diakónus bíboros a Szent Péter-bazilika erkélyéről bejelenti: Habemus Papam! („Van pápánk!”), majd az új pápa megjelenik fehér öltözetben a Szent Péter térre néző erkélyen, áldását adja Rómára és a világra, majd szól is a Szent Péter téren összegyűlt tömeghez.

Kiemelt kép: Getty Images

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!