Képtelenek elviselni egymást, Jákli Mónika szó szerint úgy fogalmazott, utálják egymást. Volt férjével, kislánya édesapjával 12 évig éltek együtt, de a válásuk után tovább marakodtak.
A felvidéki házaspár nálunk két éve, a Nyerő Páros jóvoltából lett híres, mára inkább hírhedt. A celebműsorból derült ki a magyar nézők számára, hogy Boráros Gábor megcsalta a kislányukkal vajúdó Mónikát, aki megbocsátott neki. A történtek valójában megmérgezték a kapcsolatukat, az asszony meg is bánta, hogy visszafogadta az MMA-harcost. Végül szakítottak, de kislányukat, Zorát megpróbáltak békében együtt nevelni – kevés sikerrel. Háborújuk legújabb fejezetét Moncsi írta: Tihanyi Péter podcastjében kiborította a bilit.
Botrányos interjú
Már a beszélgetés előzetese is nagy port kavart. „Nagyon fáradok ebben, és már nagyon nehéz az az út, amin végigmegyek miatta – panaszolja Mónika a filmrészletben. – Nem akarom, hogy azt lássa Zora, hogy az normális, ami most van, hogy ott van anya és apa, de nem is beszélnek egymással. Azt akarom, hogy tudja, hogy egy normális kapcsolat olyan, amiben mindkét fél szereti egymást. Szeretném, ha azt látná a lányom, hogy milyen az a szeretet, ami körülötte van. Mi Gáborral ezt egymásnak nem tudjuk megadni, nem is fogjuk próbálni, mert nem működik. Persze hogy a kislányunkat szeretjük, de nem színészkedhetek a lányom előtt. Nem akarom, hogy azt a negatív energiát tapasztalja Zora, hogy mi mennyire utáljuk egymást, mert ez sajnos így van!”
Dühödt válasz
A vallomással azonban kihúzta a gyufát Gábornál. „Hogy magáról miket hazudozik és tagad le, az nem is érdekel, de hogy rólam miket hazudozik, azt majd szépen helyre teszem saját LIVE streamben. Ennyi hazugságot egy videóba belesűríteni, hihetetlen. Nagy tévedésben van ez a kis ***, ha azt hiszi válasz nélkül lesz hagyva. Az az idő már elmúlt, hogy szó nélkül el van nézve minden hazugság. Még az is kamu, amit kérdez…” – reagált dühödten Insta-sztorijában. De nem csak közösségi oldalán vágott vissza a lánya édesanyjának. Mint kiderült, felhívta a Ki vagy te valójában? podcast műsorvezető-szerkesztőjét, Tihanyi Pétert, hogy elérje, ne adja le a beszélgetést.
És elérte…
Ma délelőttre eltűnt a műsor előzetese az összes internetes felületről, beleértve a közösségi oldalakat. Tihanyi Péter úgy érezte, magyarázattal tartozik nézőinek, ezért kamera elé ült, és elmesélte, miért döntött úgy, hogy az interjú ne kerüljön adásba.
Kiemelt képek: Trenka Attila/fotocentral.hu, RTL