Napi friss

Sáfrány Emese párja, ha kell, pelenkáz, altat, etet

Emese és Hornyák Ádám élvezik a szülői létet, csapatmunkának tekintik a gyereknevelést.

A légtornász és kedvese megosztja a gyereknevelés feladatait. „Szerencsém van Ádámmal, nagyon sokat segít – mondja Emese. – Neki nem okoz problémát, ha pelenkát kell cserélnie. Reggelente mindig ő eteti Nolent, az altatást felváltva csináljuk. Ha el kell mennem otthonról egy órára, igyekszik úgy szervezni a napját, hogy tudjon vigyázni a fiunkra. Ez fontos, hiszen a vállalkozásom és a légtornastúdióm továbbra is működik, dolgozó anyuka vagyok. Munka mellett pedig gyakran csinálunk családi programokat, a minap épp kisvasutazni voltunk. Ádámmal úgy érezzük, a legnagyobb boldogságot az jelenti számunka, ha látjuk, a gyerekünket valami boldoggá teszi. Érettebbé váltunk a fiunk születése által, átalakult az értékrendünk.”

Az egykori focista számára öröm a gyereknevelés. „Sok embertől hallottam korábban, hogy apának lenni a világ legjobb érzése, és ez abban a pillanatban bizonyosodott be számomra, amikor Nolen megérkezett – veszi át a szót Ádám. – Az apás szülést követően napokon át tartó érzelmi hullámvasútra kerültem, non-stop kerülgetett a sírás. Szülőnek lenni melós dolog, hiszen állandó szervezést igényel, de óriási boldogságot ad. Ha vannak is nehezebb pillanataink, mindent feledtet az, ha ránk mosolyog a fiunk. Egységben élünk, és ennek érdekében sok kompromisszumot kötünk. Természetesen köztünk is vannak időnként viták, viszont mindig mindent meg tudunk beszélni, és csapatként összedolgozva harmóniában élünk. Minden feladatot megosztunk, segítek Emesének a házimunkában, ahogy a gyerekünk neveléséből is aktívan kiveszem a részem.”

Kiemelt kép: Nagy Zoltán

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!