Hazai sztár

Horváth Éva: „Örülök, hogy a fiaim más-más karakterek”

Augusztus végén született meg a második gyermeke, Alex, aki már most sok tekintetben más, mint a testvére, Kristóf.

Alex a Szűz csillagjegyben született, teljesen más személyiségjegyekkel, mint Kristóf. „Alex még csak négy hónapos, nagyon picike, tehát még csak ezután fog kibontakozni a személyisége. Azt viszont már most látom, hogy jóval nyugodtabb, mint amilyen a bátyja volt, sok tekintetben egyszerűbb dolgom van vele. Kristóf viszont Bika – kőkemény karakter. Időnként olyan helyzetekbe hoz minket az apukájával, hogy azt érezzük, nem tudunk mit kezdeni a szituációval, beletörik a bicskánk. Az angyali külső egy igazi csibészt takar. Tehát bár mindkét gyerekünk fiú, mégsem vehetjük őket egy kalap alá, mert a kettő teljesen más karakter. Megmondom őszintén, örülök ennek. Egy kicsit tartottam attól, hogy testvérekként ugyanolyanok lesznek, és mindenben hasonlítani fognak egymásra. Már most nyilvánvaló, hogy különböző bánásmódot igényelnek. Alexet még tanuljuk, de azt gondolom, ő lesz a könnyebb eset… Aztán majd pár év múlva lehet, hogy rácáfolok erre a kijelentésemre.”

Kiemelt kép: Borzi Vivien

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!