Napi friss

Madonna ezúttal túl messzire ment: kiborította a rajongóit is Ferenc pápával „közös” képe

Ízléstelennek, szentségtörőnek titulálták a mesterséges intelligencia által kreált fotókat, Madonna azonban büszkén mutatta meg ezeket.

Madonna sosem a visszafogottságával került be a hírekbe, ám most még a rajongói szerint is túl messzire ment. A minap Instagram-sztorijában Ferenc pápával közös fotókat osztott meg, amin egészen intim helyzetben láthatóak – szúrta ki a Page Six.

Az egyik fotón Madonna egy csipkés fűzőben látható, Ferenc pápa pedig látszólag egy csókra készül, miközben egyik karjával átkarolja a derekát. A képek természetesen nem igaziak, azokat egy mesterséges intelligenciával alkotó művész kreálta, ezeket osztotta meg Madonna. A rajongók szerint azonban ezzel túl messzire ment, és a kommentelők reakciója egyértelmű: elkárhozik majd a hasonló polgárpukkasztásai miatt. „Undorító! Imádkozom, hogy a lelke megmeneküljön!” – írta egy hozzászóló.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

RickDick (@rickdick_) által megosztott bejegyzés

Ráadásul nem ez az első eset, hogy összetűzésbe kerül a Vatikánnal a popdíva. A Like a Prayer című videóklipje miatt 1989-ben az egyház azt javasolta a híveinek, hogy bojkottálják az énekesnő turnéját. A Pepsivel közös reklámfilmjét aztán le is tiltották, és csak 2023-ban engedték megjelenni. Madonna ekkor így reagált: „A művészek azért vannak itt, hogy megzavarják a békét.” A mostani ügyet egyelőre nem kommentálta a művésznő és az egyház sem.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!