A döntő kapujában búcsúzott az RTL krimi-realityjétől Alexy Viktor, amire felemás érzésekkel gondol vissza. „Egyrészt életem egyik legnagyobb élménye volt. Másrészt viszont nem vagyok büszke magamra, mert nem voltam elég karakán, és nem álltam eléggé a sarkamra, pedig végig éreztem, ki lehet a hunyó. Ráadásul az utolsó kerekasztalnál minősíthetetlenül viselkedtem. Ahogy szorult a nyakam körül a hurok, bevallom, eluralkodott rajtam a reményvesztettség érzése. De utólag mindenkivel mindent tisztáztam” – meséli őszintén.
Pedig a tatabányai születésű srác a mindennapokban nagyon büszke arra, hogy tökéletesre fejlesztette az érdekérvényesítő képességét. „Az egyetemi éveim alatt hét évig laktam kollégiumban, ahol úgynevezett szintfelelős voltam, ami azt jelenti, hogy az emeletünkön én feleltem a rendért. Meg kellett találnom a közös hangot mindenféle emberrel – ez azért alaposan megedzi az embert. Ennek ellenére ezek voltak a legszebb éveim, hiszen megtanultam, mi az a felelősségvállalás, közben rengeteget bulizhattam, és folyton új embereket ismertem meg” – meséli lelkesen.
Igen, az évek során népes baráti körre tett szert, a műsor válogatóján is közösen indultak el. „Gyakorlatilag a fél társaság jelentkezett, de aztán a meghallgatásokon rajtam kívül mindenki kiesett, úgyhogy én képviseltem a többieket is – mondja nevetve. A barátai büszkék lehetnek rá, még akkor is, ha üres kézzel távozott. Bár talán nem is ez fáj neki a legjobban. – Annyira szívesen álltam volna a másik oldalon. Meggyőződésem, hogy remek gyilkos lettem volna. A műsor előtt még egy több oldalas tervet is írtam arról, miként viselkedjek, hogy ne bukjak le” – árulja el.
Bár műszaki menedzser szakon szerzett diplomát, és jelenleg egy vállalkozás marketingese, más irányba tervez nyitni. „Kacérkodom a gondolattal, hogy visszatérek a YouTube-ra, a TikTokon már most is elég aktív vagyok, de azért az más kávéház. Imádok szerepelni, a kamera előtt sem voltam lámpalázas. Ezért is bízom benne, hogy akár más produkciókban is kapok lehetőséget. Akár egy párkeresőbe is szívesen elmennék, mert jelenleg szingli vagyok” – mondja nevetve.
Kiemelt kép és fotók: RTL, Archív