Az évek során sokat tanult a szerelemről, nemcsak a magánéletéből, hanem színpadi szerepei által is.
#Story magazin
Dobos Evelin és Kovács Dániel Richárd esküvője több szempontból is rendhagyó volt.
Jó szívvel gondol vissza a tehetségkutató 10. évadára.
Bár kezdetben nem sokan bíztak a kapcsolatukban, az elmúlt évek alatt bebizonyították, hogy őket bizony egymásnak szánta a sors.
Mehringer Marci a tehetségkutató tizedik évadának versenyzője volt.
25 éve plasztikáztat az egykori Nagy Ő, aki már súlyos milliókat költött a testére. Igaz, a befektetés jócskán meg is térül.
Gondosan megtervezte, milyen legyen az új ház és a kert, amire vágyik. Maga sem hitte, de tervezésből hamarosan valóság lett.
A gyönyörű színésznő és rendező-producer párja, Kovács Dániel Richárd örök hűséget fogadtak egymásnak. Következzenek a készülődés nem mindennapi pillanatai!
Ha csak a kánikula nem szól közbe, augusztus közepén születik meg a szépségkirálynő és férje, G.w.M második közös gyermeke.
Szinte még el sem kezdődött, máris vége Dávid Petra legújabb kapcsolatának. Ám hála a mesterséges intelligenciának, most az is kiderül, milyen számára a tökéletes társ.



