Jön A mi kis falunk-koncert: Pajkaszeg lakói beköltöznek az MVM Dome-ba
Falunapot szervez a fővárosi MVM Dome-ba A mi kis falunk stábja. Csuja Imre azt ígéri, mindenki élvezni fogja a pajkaszegiek éneklését, táncolását.
Falunapot szervez a fővárosi MVM Dome-ba A mi kis falunk stábja. Csuja Imre azt ígéri, mindenki élvezni fogja a pajkaszegiek éneklését, táncolását.
Frei Tamás 2008-ban búcsúzott a tévézéstől, az utóbbi években pedig felmerült, hogy visszatérne az RTL-re. Elárulta, miért nem tudott megegyezni a csatornával.
Az RTL-es Cápák között kedvelt befektetője, Tóth Ildikó mindössze négy óra alatt vált el, még gyerektartást sem kért. Soha többé nem is kíván férjhez menni.
Az új kormányszóvivő, Szondi Vanda nyíltan beszélt arról, hogy beszédhibával küzd, mégis képernyős karriert épített. Önbizalomhiánya azonban nem ebből fakadt.
Miközben a tévés sztárok akár milliós gázsikat is hazavihetnek egy-egy szereplésért, a civilek sokszor egész napos forgatásokon dolgoznak néhány ezer forintért.
A legendás showman a Friderikusz TalkShow-val tért vissza a képernyőre. Most arra voltunk kíváncsiak, milyen a kulisszák mögött, és milyen vele együtt dolgozni.
Pápai áldásban részesült Rómában A mi kis falunk két sztárja – Sodró Eliza és Rusznák András még a vatikáni közvetítésbe is bekerült.
Az RTL képernyőjéről az egyik kormányszóvivői posztig jutó Szondi Vandának élete első fizetett riportján egy méhecske is komoly szerepet játszott.
Friderikusz Sándor ítélete után egy pillanatra megállt a levegő a stúdióban, erre még a szintén jelenlévő Ember Márk sem tudott mit mondani.
Peller Anna és Peller Mariann máris kisimultabbnak érzi magát. A nővérek felfedték azt is, miként reagált Jakupcsek Gabriella az RTL-től való távozásukra.