Ők lesznek az idei Nyerő Páros szereplői - fotókkal
Két párosról már a story.hu is beszámolt, de azért vannak meglepő nevek.
Két párosról már a story.hu is beszámolt, de azért vannak meglepő nevek.
Az énekesnő nem tudta elnyomni magában a mindent felülíró érzést és vágyat.
Három hónapja, hogy a Sztárbox rapper sztárjának és feleségének megszületett a második gyermeke, Sarah. Noha rettentően büszkék rá, ez idáig okkal nem mutatták meg. Időre volt szükségük, hogy feldolgozzák: egy ritka rendellenességgel, microphthalmiával jött a világra, amelynek következtében a jobb szeme nem fejlődött ki teljesen. Sőt azt sem tudni még, hogy a másik szemével mennyire fog látni.
Nehéz könnyek nélkül végignézni a szülők megható nyilatkozatát.
Noha korábban azt állította, hogy a Nyerő Párost is csak Bálint Toncsi miatt vállalta el az üzletember, jogász Bársony Farkas, most ismét az RTL-en szerepel, méghozzá egy társkeresőben.
Rácz Jenő felesége, arról beszélt, hogy direkt tetszik, hogy alig látja a férjét.
A három Bódi fivér közül ketten az Ázsia Expresszben lesznek láthatók. Bátyjuk a konkurencián tűnik majd fel.
Az egykori szépségkirálynő a volt férjével is szerepelt az RTL műsorában.
Young G Béci és felesége, Mészáros Norina nem adták fel az álmukat, hogy bővüljön a család, de a feleség méhét el kellett távolítani.
Jákli Mónika nemrég sokat fogyott, így rögtön elindultak a találgatások.