Andrei Mangra kamerák elé lépett: végre elmondta, amire mindenki kíváncsi
A profi táncos kálváriája bő egy hete tart, most végre pont kerül a találgatások végére.
A profi táncos kálváriája bő egy hete tart, most végre pont kerül a találgatások végére.
Csodás, ugyanakkor buktatókkal teli élete volt mostanáig, amiről őszintén mesélt a Best Podcastban.
Kínos pillanatoknak lehettek szemtanúi a legutóbbi Hell Boxing Kings adásának nézői. A riporter és a rapper interjúja ugyanis nem várt fordulatot vett.
Régóta nem láttuk a televízióban, régen adott interjút is, nemrég azonban a Best magazinban bepillantást engedett a múltjába és a jelenébe.
A színésznő férje már régóta vágyik egy gyermekre, de nem erőlteti.
Ma ünnepli 50. születésnapját az egykori tévés.
Évek óta eltűnt a nyilvánosság elől, most két szerepben is visszatért. Egyrészt az ATV Fórum műsorát vezeti, másrészt újra Bokor település polgármestere lett. Eddig nemigen volt kedve mesélni magáról, most azonban a Best Podcastban szívesen tekint vissza a nehéz évekre, a munkanélküliségére, a betegségeire, a barátságokra, amik véget értek, és amik újrakezdődtek.
Néhány nappal ezelőtt 76 éves korában elhunyt Forgács Gábor. Élete minden percét imádta, és nem akart félni. Csak az viselte meg, ha szeretteit sírni látja.
Sokan kíváncsiak a színészre, ő mégis azt tapasztalja, a legtöbben távolodnak tőle.
Vajon hogyan zajlik az élet az ország egyik legnépszerűbb sztárcsaládjában? Nemrég a Best magazinban mesélt erről a színésznő és édesapja, Gryllus Dániel.