Emberemlékezet óta kopasz Vadon Jani. Az egykori rádióst amióta csak ismeri az ország, nem láthatta bozontos fürtökkel. Pedig volt ilyen.
#haj
Nagy port kavart, hogy Vilmos herceg rákból kigyógyult felesége, Katalin hirtelen látványosan kiszőkült – ám a csoda három napig sem tartott.
Saját bevallása szerint egyenesen gyűlölte a Rachel-hajat a színésznő. Ennek ellenére 30 év után is kitart a frizura megálmodója mellett.
Az ikonikus vörös haja már sosem lesz ugyanaz, amilyen volt – mondja az ország legnépszerűbb híradósa.
A gyönyörű színésznő nemrég rövidebb fazonra váltott, el is indultak a találgatások.
Nem véletlenül nyúzott kissé az egykori nők kedvence, dacára annak, hogy sötétre festette ősz haját.
Újabb darabbal bővült az énekesnő gyűjteménye.
Az énekesnő felismerhetetlen lett.
Fotókon mutatjuk, mely sztárok hordják úgy a hajukat, mint az egykori first lady, Jackie Kennedy.
Gyökeres változást eszközölt magán az influenszer.



