Szandi: „Ha tizenhat éves korom óta ugyanaz a férfi van az életemben, hát akkor már a hajamon hadd változtassak”
Időnként úgy érzi, hogy szüksége van a megújulásra.
Időnként úgy érzi, hogy szüksége van a megújulásra.
40 éves lett az aranytorkú énekesnő.
A fiatal énekesnőt a TV2 show-műsorának köszönhetően ismerhették meg a tévénézők, ahol előbb Kovács Katiként, majd Britney Spears bőrébe bújva bizonyított. Ezúttal a story.hu-nak mesélt családjáról, szerelméről, karrieréről.
Luxuskocsival poénkodik Melanie nem sokkal azután, hogy exe azt mondta: a kocsit választotta az esküvő helyett.
Hanem karcosra játszotta, aminek meg is lett az eredménye a Csináljuk a fesztivált! színpadán.
A TV2 tehetségkutatója annak idején nem hozta el számára a sikert, de nem adta fel, és mára kemény munkája meghozta gyümölcsét. Híres édesapjával közben súlyos tragédia történt, amivel lelkileg nehéz volt megbirkóznia.
Az énekesnő Marics Petiéket is méltatta.
A tragikusan fiatalon elhunyt énekesnőről készült életrajzi film a sokáig titkolt kapcsolatról is lerántja a leplet.
Az élete kirakósának elemei szépen lassan a helyükre kerülnek. Ehhez azonban az énekesnőnek mindenekelőtt meg kellett békélnie önmagával.
Évek óta hadakoznak egymással, pedig sokkal több a közös bennük, mint az eltérő.