A Szépség és a Szörny világszerte ismert slágert adta elő Dér Heni és Oláh Gergő, amiről kiderült, Gesztesi Károly és Liptai Claudia egyik kedvenc családi dala volt.
#dal
A tehetségkutató versenyzője úgy érzi, egy másik dalával talán nagyobb sikert tudott volna aratni, s így nem kellett volna távoznia az első élő show után.
Gáspár Laci dalt írt az X-Faktor legkritikusabb mentorának. A Tóth Andihoz szóló dal az Ez egy nem címet viseli, és rövid időn belül komoly rajongótáborra tett szert.
Kislány a zongoránál – énekelte egykor Koós János felejthetetlen slágerét, amit kollégája, barátja lánya ihletett.
Már nem kell sokáig várni, hogy a nagyközönség is megismerhesse Máté Péter fiók mélyén rejtőzködő slágerét. Előkerült, és Kökény Attila tolmácsolásában lesz hallható.
A színészt a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című előadás egyikére sem hívták meg.
A rapper lelépett az országból.
A rapper eleinte kiakadt és perrel fenyegetett. Majd megenyhült.
Korábban Bródy János és Curtis is hozzászólt a rapper szerzeményéhez.
Milliók nézik őt napok óta.



