Kasza Tibi: „Nagyon megijedtem, hogy idő előtt meghalok”
Súlyos betegséget diagnosztizáltak nála, mielőtt életmódot váltott.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak nála, mielőtt életmódot váltott.
Születünk és meghalunk, ez az élet rendje, mondják. Ám amikor egy művész épp a születésnapi koncertjére készülve veszíti el élete szerelmét, érthető, hogy képtelen megbékélni. Főleg úgy, hogy Deák Bill Gyula neje pár óra alatt ment el.
Bardóczi Gyula haragszik Csepregi Éváékra.
Őszinte, szórakoztató és egyúttal megható beszélgetésben volt részünk az ország Teddyjével, akinek nagyon hiányoznak a barátai és a szakmai nyüzsgés. De ahogy egykor a felesége feladott érte mindent, most ő teszi ugyanezt Mimiért, távol a fővárostól, Balatonfüreden.
A nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb popcsapata volt a norvég együttes. Énekesük a napokban szomorú hírt közölt.
Bár korábban úgy döntött, nem vesz részt több kemoterápián, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznek ezúttal a szíve miatt kellett kórházba mennie. Műteni is kell.
A színész saját bevallása szerint is pokoli két hónapon van túl.
Gergely Róbert azt mondja, 67 évesen sem akar pihenni, akkor érzi jól magát, ha sok a munka körülötte. De a gyász, az idő múlása, szeretteinek szenvedése nagyon megviselték.
A 75 éves énekesnő őszintén mesélt róla, hogy komoly viharokat élt át az utóbbi időszakban.
Teddy a feleségével közös mindennapjairól mesélt.