Nemrég született meg Kárász Róbert és felesége, Baska Barbara első közös kislánya. Az 56 éves, immár háromszoros édesapa és a büszke édesanya a story.hu-nak meséltek először...
#bejelentés
Határtalan boldogsággal újságolta el a Dancing with the Stars táncosa, és Krausz Gábor felesége, hogy végre megtalálta az új szerepkör, amire már régóta vágyott.
A bajnoknő megmutatta gömbölyödő pocakját.
Barátjának, T. Dannynek üzent: „Segítségre van szükséged."
Meglepő nevekben ezúttal sem lesz hiány a Farm VIP következő szériájában. A bulvárgyűlölő színész, Anger Zsolt mellett feltűnik majd Azahriah barátnője, Lunácska is.
Válása után ezúttal a televízióban keresi a szerelmet.
A ma esti sajtótájékoztatón minden névre fény derült.
Mindent tud már az állapotával kapcsolatban az egykori politikus, ám a nagy bejelentést egy babonások által szerencsétlenségek övezte napra, épp péntek 13-ára időzítette.
A feleség soraiból kiderül: megpróbálták megmenteni a házasságukat, de végül nem jártak sikerrel.
Egészen vasárnap estig, míg ki nem esett A Nagy Duettből, titkolta az egykori politikus, hogy nagyon súlyos az állapota.



