Denevér miatt öltözött nagyanyónak Járai Máté
Meglepő történetekben nem szűkölködik Jára Máté. Most is egy nem hétköznapi esetet osztott meg, ami vele és feleségével megesett.
Meglepő történetekben nem szűkölködik Jára Máté. Most is egy nem hétköznapi esetet osztott meg, ami vele és feleségével megesett.
Nem szokott előre tervezni, nem veszi fel, ha szívatják, és élvezi, ha spontán helyzetbe kerül. A Celeb vagyok, ments ki innen! azonban még Vininek is feladja a leckét.
Nem csak Gombos Edina gyerekein, Mirandán és Matteón látszik az idő múlása. Az egykori műsorvezető férje, Alberto ugyanis a minap 47 éves lett.
Nagy Sanyi tanulva egykori kollégája, Gesztesi Károly példájából, nem hajlandó még egyszer túlhajtani magát. A színésznek ma már sokkal fontosabb az egészsége annál, mint hogy betegen is színpadra álljon.
Palvin Barbara két hete adott életet kislányának. Azóta az is kiderült, hogy a picit Sylvie-nek nevezték el, és egy Los Angeles-i luxusklinikán jött világra.
Saját bőrükön tapasztalták meg a színészek, milyen az, amikor a jóhiszeműségükkel élnek vissza. Molnár Áron és Lengyel Tamás egy TikTok-videóban meséltek arról, hogyan verték át őket.
A 25 éves feleség, Merci nagy reményekkel vágott bele a Házasság első látásra kalandjába, ám arra talán ő sem számított, hogy a szakértők által kiválasztott -férfi személye nemcsak belőle, hanem édesapjából is erős érzelmeket vált majd ki. Egy bizakodó ara, egy rossz hírű férj és egy aggódó édesapa. Már az esküvő is izgalmasan alakult. De hogyan látják ők a helyzetet?
Meghökkentő kijelentést tett Gaál Viktor: szerinte a szerelem korántsem az a romantikus érzés, aminek hisszük, sőt egészen más állhat mögötte.
Harminc év elteltével is Amerika egyik legnagyobb bűnügyi rejtélye maradt JonBenét Ramsey meggyilkolása. A mindössze hatéves szépségkirálynő-jelölt tragikus halála nemcsak az Egyesült Államokat sokkolta, de azóta is számtalan dokumentumfilm, könyv és bűnügyi podcast témája.
Még személyes tárgyat sem vitt ki magával a dzsungelbe, nehogy elvonja a figyelmét arról, amiért belevágott a nagy kalandba. G.w.M úgy véli, a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsort neki találták ki. A túlélésről szól, pont úgy, mint az élete. Ahol már győzött…