Az Exatlon győztese könnyek közt vallott drámai múltjáról
Szabó Réka óvodapedagógusként jelentkezett az Exatlonba, és végül a nők között ő vihette haza a győztes díját. Kitartásának hátterére eddig nem derült fény.
Szabó Réka óvodapedagógusként jelentkezett az Exatlonba, és végül a nők között ő vihette haza a győztes díját. Kitartásának hátterére eddig nem derült fény.
Lestár Ágnes mindennap igyekszik beszélgetni elhunyt férjével. A mindennapokban, különösen a gyerekek életében nagyon nehéz Kálloy Molnár Péter hiánya.
Miközben a tévés sztárok akár milliós gázsikat is hazavihetnek egy-egy szereplésért, a civilek sokszor egész napos forgatásokon dolgoznak néhány ezer forintért.
Hevér Gábor nem mondhatja, hogy unatkozna, hiszen párhuzamosan több munkája is van. Ugyanakkor nem tudja, ha majd nem tud dolgozni, miből tartja el a családját.
Megözvegyülése után szülőházába költözött vissza az operaénekes. Barátnője, Krisztina segített újra igazi otthonná tenni.
Sokáig hétpecsétes titokként őrizte a magánéletét, most azonban minden eddiginél boldogabb időszakát éli Szabó Zsófi. A 37 éves műsorvezető második gyermekét hordja a szíve alatt, ám a babavárás ezúttal jóval több odafigyelést igényel: Zsófi veszélyeztetett terhesnek számít, ráadásul betegsége miatt is fokozott figyelemmel kísérik az orvosok.
Véget ért a TV2 kalandrealityjének idei évada, megvan az a nő és a férfi, aki idén az Exatlon Hungary győztesének mondhatja magát.
1986-ban mutatták be, vagyis negyven éves A hegylakó című mozi, amely nemcsak kultfilmmé vált, de egy csapásra világsztárrá tette főszereplőjét, Christopher Lambertet.
Martinovics Dorina és Básti Juli fia, Puskás Samu öt évvel ezelőtt szerettek egymásba, másfél éve pedig megszületett a kisfiuk, Noam.
Két éve téma Merci elrontott mellműtétje, a celeb azonban eddig hallgatott. Most elismeri, hogy nagyon nem sikerült az operáció, és kitálal az orvosáról is.