„Ráeszméltem, hogy kiégtem” – Vágó Piros őszintén vallott élete mélypontjairól
Vágó Piros több mint tíz éve kezdett el komolyabban foglalkozni önmagával. Amíg nem tudta, mi történik vele, kereste az útját és ostorozta magát.
Vágó Piros több mint tíz éve kezdett el komolyabban foglalkozni önmagával. Amíg nem tudta, mi történik vele, kereste az útját és ostorozta magát.
Három apa, összesen kilenc gyerek, és számtalan történet arról, hogyan lesz egy férfiból apa. Szellő István, Rákóczi Feri és Szabó Győző közös interjúban beszélt a közelgő apák napja alkalmából.
Somorjai Ilona, azaz Miss Bee a Bestiák óta számos kreatív és pszichológiai területen képezte magát, miközben a gyökereit soha nem engedte el. Ma is aktívan énekel.
Nem is olyan régóta tudjuk, hogy az RTL Cápák között című műsorának népszerű üzletasszonya az elmúlt években komoly divatszakértővé vált.
Dombóvári István hetente már csak két fellépést vállal, hogy délutánonként együtt focizhasson a fiaival, elvigye őket fogorvoshoz, fodrászhoz. Tehát élje a családi életét. Merthogy erre vágyik.
Az RTL műsorvezetőjét kérdeztük állandó kísérletező kedvéről és a frizuráiról, amelyekhez aztán évekig hű maradt. Sokat köszönhet Barabás Évi a fodrászainak.
Ha tudja, kinek írja a dalt, és beleéli magát a művész lényébe, helyzetébe, lelkiállapotába, biztosan nem fog mellé. Az a szerzemény százszázalékosan hiteles lesz, sőt még fel is erosödik az előadóval – állítja Dés László.
A politika világába frissen belépőknek része az is, hogy ha szükség van rá, a ruhatárukat is muszáj átalakítaniuk. Csézy és Rost Andrea a színpadról érkezett a parlamentbe. Hogyan változott meg az öltözkédésük?
Horváth Éva új, Bye-bye tűsarok című könyvében, amit Fejős Éva írónővel közösen jegyez, minden eddiginél valósághűbb betekintést enged a motorbalesetét követő lélekcsikorgató megpróbáltatásaiba.
Véget ért egy álom, egy több mint 12 éve tartó házasság. Ambrus Attila és felesége külön utakon folytatják, és bár sokakat meglepett a döntésük, egy korábbi interjúból kiderül: a látszat néha csal, a házaspár kapcsolata már korántsem volt olyan felhőtlen, mint amilyennek kívülről tűnt.