Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az orvos is ember, és a gyógyítás örömén kívül jólesik neki is a jó szó, az elismerés. Ezt hivatott teljesíteni az idén 5 éves Szent...
Andy Vajna özvegye sosem henceg vele, kinek és mennyit adományoz, pedig rendre szép összegeket küld Magyarországra.
Villáminterjúnkban az egykori bemondónő fejezi be az elkezdett mondatokat, és többek között azt is elárulja, párja mire alapozza ezt az állítását.
Többek között Epres Panni, Debreczeni Zita és Trokán Nóra ruháira is lehet majd licitálni.
Kisari Zalán sokáig kérdezte, miért mondott le róla a vér szerinti anyja, ma már tudja, ennek oka volt, mert ennél nagyobb áldás nem érhette volna.
A fitneszedző a 30 perces intervalledzés menetét osztotta meg. Egyben azt is üzeni: segít, ha társaságban sportolunk!
Tíz év után kerülhet pont Hamvai PG és a fitneszguru között húzódó peres ügy végére.
A zenész egykori szerelme nagyon megszenvedte a hűtlenséget.
Tapasztalatairól mesélt a tévés.
A Kossuth-díjas színművész az egész gyerekkorát távol töltötte a szüleitől.