A két énekesnő még a Megasztár első szériájában ismerte meg egymást. A műsor egykori zsűritagja anyatigrisként óvta Ibolyát a nehéz időszakban.
A színésznőt a mai napig érzékenyen érinti, ha szóba kerül imádott anyukája.
Egy ideje szárnyra kelt a szóbeszéd, hogy az olimpiai bajnok úszó terhessége miatt tűnt el a nyilvánosság elől. A pletyka immár beigazolódott.
Nem szokványos fogalmazást választott a gyermeke felköszöntésére.
Jamie Oliver műsorvezetőtársa egy az egyben úgy néz ki, mint Bakos Gergely.
Több mint három évtizede tart a szövetségük, ez idő alatt volt idejük bebizonyítani, hogy a legnagyobb bajban is számíthatnak egymásra.
A színésznő volt párjának új feleségével is nagyon jól kijön.
Az X-Faktor versenyzője sokat imádkozott a színművészért.
A 42 éves színésznőről mindenki azt hitte, a törökországi földrengés áldozata lett. A napokban azonban megszólalt.
Mark Rylance A kémek hídja című filmért vehette át az aranyszobrocskát.