Napi friss

A Jóban Rosszban sorozatból az Újszínház igazgatói székébe: kicsoda Csiby Gergely?

Csiby Gergely kinevezése új, progresszív fejezetet nyithat a színház történetében Fotocentral / Schumy Csaba
Csiby Gergely kinevezése új, progresszív fejezetet nyithat a színház történetében

A héten jelentették be, hogy jövő januártól Csiby Gergely lesz az Újszínház igazgatója. Most mindenki azt kérdezgeti, ki ez a fiatal színész-rendező, aki sikeresen pályázott a direktori székre. Tévéből és színházból is sokan ismerik őt, hiszen hazánk egyik legsokoldalúbb ifjú színész-rendezője.

Csiby Gergely 1992-ben született Budapesten, és már a Szent Margit Gimnázium tanulójaként elköteleződött a színjátszás mellett. Művészi tanulmányait a Földessy Margit Drámastúdióban, majd a Pesti Magyar Színiakadémián folytatta. 2017-ben bábszakon végzett bábszínész szakon. Egyetemi évei alatt lehetőséget kapott arra is, hogy ösztöndíjjal New Yorkban töltsön egy szemesztert, ami jelentősen formálta művészi látásmódját, és mozgásművészeti képzést is adott számára.

A Pál utcai fiúk nagy sikert hozott számára

Diplomájának megszerzése után a Vígszínház társulatához szerződött, ahol már egyetemi gyakorlatát is töltötte. Országos ismertséget és hatalmas közönségsikert a színház ikonikus előadása, A Pál utcai fiúk hozott számára. Ugyancsak emlékezetes színpadi alakítása volt Maugli megformálása A dzsungel könyve című musicalben. A kőszínházi struktúra mellett rendszeresen dolgozott független formációkkal, többek között a Forte Társulattal.

A Jóban Rosszban Brúnóját alakította Csiby Gergely

2019 és 2020 között a Pesti Magyar Színház tagja volt, majd 2020-tól szabadúszóként folytatta pályáját, ami még nagyobb teret engedett sokszínűségének. A színpad mellett a televízióban és filmen is rendszeresen feltűnt: játszott az Oltári csajok, a Valami Amerika és a Tündérkert című sorozatokban, valamint szinkronszínészként is rengeteg produkcióban hallható a hangja. A legtöbben talán mégis a Jóban Rosszban című sorozatból ismerik, ahol Brúnó karakterét formálta meg. Jelenleg a mozikban is találkozhat vele a közönség, a Még egy kívánság című filmben Patrikot játssza.

Pályafutásának eddigi legnagyobb mérföldköve és elismerése azonban, hogy hétfőn bejelentették, hogy ő váltja Dörner Györgyöt az Újszínház élén. Az intézményvezetői pozíciót 2027 januárjától átvevő Csiby Gergely kinevezése új, progresszív fejezetet nyithat a színház történetében, bizonyítva, hogy a fiatal generáció kész felelősségteljes, vezető pozíciókban is alakítani a hazai kultúra jövőjét.