Napi friss

Halottak napján emlékezzünk rájuk: ezeknek a magyar hírességeknek a csillaga már az égen ragyog

Idén több ismertművésztől és sportolótól kellett búcsút vennünk, halottak napján értük is égnek a gyertyák Getty Images
Idén több ismertművésztől és sportolótól kellett búcsút vennünk, halottak napján értük is égnek a gyertyák

Halottak napján nemcsak szeretteinkre emlékezünk, hanem azokra a hírességekre is, akiknek a dalai, filmjei vagy felejthetetlen alakításai a mindennapjaink részévé váltak. Idén több ismert művésztől és sportolótól kellett búcsút vennünk. Most azokra emlékezünk, akiknek csillaga már az égen ragyog tovább.

Deák Bill Gyula: Ég veled Kapitány!

Tele volt tervekkel, álmokkal, szeptember 17-én, 77 évesen azonban váratlanul elhunyt Deák Bill Gyula. A magyar blues egyik legnagyobb alakját mindössze pár napig kezelték Zalaegerszegen, rutinműtétnek számító pacemakerbeültetést végeztek nála, ám az operációt követő éjszaka szívhalált halt. Bill kapitány távozása az egész országot megrázta, jellegzetes hangja és felejthetetlen dalai azonban örökre velünk maradnak.

Failoni Donatella: Lánya az utolsó pillanatig fogta a kezét

Oszter Sándor özvegye augusztus 22-én, alig egy héttel a 80. születésnapja előtt hunyt el. Lánya, Oszter Alexandra megrendítő sorokkal búcsúzott a zongoraművésztől. „Az élet legnagyobb ajándékát köszönhetem neki: az életet.” A színésznő az utolsó pillanatokban is édesanyja mellett volt. Failoni Donatella hosszú, nehéz betegséggel küzdött, elvesztése pedig különösen fájdalmas lehetett Alexandra számára, aki néhány évvel korábban édesapját is elveszítette.

Szolnoki Péter: Titokban küzdött a betegséggel

Sokként érte a hazai zenei életet a Bon-Bon énekesének halálhíre, aki sokáig titkolta, milyen súlyos betegséggel küzd. Májusban még a zenekar jubileumi koncertjén állt színpadra, július 12-én azonban érkezett a lesújtó hír: 56 évesen elhunyt Szolnoki Péter. Az énekesről mint kiderült ritka autoimmun májbetegséggel küzdött, utolsó napjaiban volt felesége és három közös gyermekük volt mellette.

Szilágyi Tibor: „Szevasz, Oszi bácsi!”

A Kossuth-díjas színművész július 2-án, 83 évesen, családja körében, az otthonában hunyt el. Szilágyi Tibor temetésén a családtagok és pályatársak mellett Rudolf Péter is megemlékezett róla, felidézve az Üvegtigris szeretett Oszi bácsiját, majd a színész saját hangján hallgathatták meg József Attila Levegőt! című versét. A búcsú végén Rudolf Péter egyszerűen csak ennyit mondott: „Szevasz, Oszi bácsi!”

Scherer Péter: Spanyolországban töltötte az utolsó napjait

Május 19-én, 64 évesen hunyt el Scherer Péter, aki élete utolsó napjait egyik kedvenc helyén, Spanyolországban töltötte. A régóta betegeskedő színész feleségével, Viktóriával utazott ki, hogy erőt gyűjtsön a közelgő előadásai előtt, ám erre már nem maradt lehetősége. Mucsi Zoltánnal nem csupán kollégák voltak: évtizedes barátság és közös munkák kötötték össze őket. A Kapa–Pepe-páros másik fele megrendítő sorokkal búcsúzott barátjától: „Drága Barátom, nem fog a nap ugyanúgy sütni, mint eddig.”

Fenyő Miklós: „Bizalmatlan ember volt, nehezen adta a lelkét”

A magyar rock and roll királya január 31-én, 78 évesen hunyt el. Februárban lánya, Diána megható beszéddel búcsúzott tőle a Farkasréti temetőben, ahol régi barátok és zenésztársak is megjelentek. „Bizalmatlan ember volt, nehezen adta a lelkét. A közös múlt viszont fontos volt ahhoz, hogy mélyen érezzen valaki iránt. Szeretlek, drága Medvém” – búcsúzott lánya Fenyő Miklóstól, aki a színpadon igazi energiabomba volt, de a családja számára mindenekelőtt apa volt, olyan ember, akinek hiányát semmilyen siker nem pótolhatja.

Voith Ági: Bodrogi Gyula a legjobb barátját veszítette el

A Jászai Mari-díjas színésznő, Voith Ági január 28-án, 81 évesen hunyt el. Bár Bodrogi Gyulával már évtizedek óta nem éltek együtt, a kapcsolatuk különleges maradt. „A legjobb barátok voltunk. Telefonon mindennap tartottuk a kapcsolatot, még az utolsó napokban is” – nyilatkozta akkoriban elcsukló hangon Bodrogi Gyula.

Dudás Miki: Két kisgyermek maradt apa nélkül

A világbajnok kajakos január 5-én, mindössze 34 évesen halt meg. Tragikus halála az egész országot megrázta, hiszen fiatal édesapaként feleségét, Szigligeti Ivettet és két kisgyermeküket hagyta hátra. Dudás Miki halálának körülményeit rendőrségi vizsgálat is övezte. A nyomozás során nem találtak bizonyítékot arra, hogy a sportolót bántalmazták volna, a hatóságok arra jutottak, hogy halálát egy balesetszerű esés okozhatta. Az eljárást végül májusban lezárták.