Szirtes Tamásnak nem Miller Zoltán a jelöltje: ő szeretné megnevezni az utódát
Hogy Szirtes Tamás ismét megpályázza a Madách Színház igazgatói posztját, azt augusztus óta tudjuk. Az ellenfelek is bejelentkeztek már a posztért, egyikük, Miller Zoltán etikai okokra hivatkozva már fel is mondott a színháznál. A jelenlegi direktor úgy véli, neki kellene megneveznie a következő igazgatót.
Jövő januárban lejár Szirtes Tamás megbizatása a Madách Színház élén, de a 81 éves rendező kér még egy ciklust, hogy lezárhassa madáchos életművét, és kinevelhesse a következő igazgatót.
Van egy csapata
A posztra egyébként rajta kívül is jelentkeztek neves pályázók: Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház korábbi és a Szentendrei Teátrum jelenlegi igazgatója, Gémes Antos színész-rendező és Miller Zoltán színművész, aki szeptemberben jelentette be, hogy ezért fel is mond a színházban. Valamint a Dancing with the Stars táncosa, Baranya Dávid is megpályázta a Madách direktori pozícióját.
Ám most az is kiderült, a Kossuth-díjas Szirtes Tamásnak más jelöltje van, lehet, nem is egy. „Én egész életemben mindig arra vágytam, hogy megtaláljam a saját csapatomat. De olvastam, hogy ezzel így volt a Zeffirelli is, a Fellini is."
A Kontrollnak adott interjújában elárulja, hogy a közvetlen munkatársai körét fiatal tehetségekkel bővítette.
Jenővári Miklós, Vaszilenko Eugénia és Vízvárdi András. Ők az én nagyon közeli munkatársaim különböző minőségekben.
Vízvárdi András egy fantasztikus találmány vagy megtalálásom. András díszlettervező lett nálunk... Nekem ő az inspiráció, az ízlés, a stílus, akivel félszavakból értjük egymást. Vaszilenko Eugénia egy orosz származású lány, mi Zsenyának hívjuk. Ő egy csodálatos, gyönyörű táncosnőből lett koreográfus és rendező-asszisztens. Az én munkatársam. Jenővári Miklós egy nagyon helyes fiatal színész. Azt kérték, hogy hadd csináljanak mellettem végig egy-két darabot, és nekem ez nagyon megtisztelő volt. Ők voltak munkatársaim a Jégvarázsban és most az Evitában" – sorolja az utódokat Szirtes Tamás.
A színházigazgató elárulta, mikor jutott eszébe, hogy kinevelje az új direktort.
„Amikor a pályázat ilyen hihetetlen hullámokat kezdett verni, én azt gondoltam, hogy ez egy nagyon jó alkalom arra, hogy megvalósítsam azt a régi tervemet, hogy álljon föl mellettem egy olyan team – és a harmadik ebben a Posta Viktor nevű kiváló színész barátom –, akikből alakítok egy művészeti tanácsot. Ők majd egy ciklus végén fölkészülnek arra, hogy ha kell, át tudják ezt venni.”
Nem kellene mindent kidobni
Sztirtes úgy véli, egy nagy kulturális intézménynek ki kell tudni termelni a saját utánpótlását, ami biztosíték lehet arra, hogy megmaradjon aszínház arculata.
„Én nem gondolom, hogy minden hellyel azt kell csinálni, hogy tabula rasa, jöjjön egy új, törölje le, ami ott volt, és hajrá elölről. Biztos vannak színházak, amiknél ez a helyes megoldás.
Én a Madách Színházat egy élő kulturális értéknek tekintem, és nagyon szeretném ezt az intézményi kultúrát, gondolkodásmódot, stílust valahogy átörökíteni. Ezekkel a fiatal emberekkel ez a tervem.
A rendező szerint a színház fenntartója sem szeretne másmilyen Madáchot látni, ezt a pályázati kiírás tükrözi, vagyis elvárás, hogy továbbra is zenés-táncos színház maradjon. Szirtes tehát a „megőrizve-meghaladni” elv alapján szeretné kiválasztani az utódját.
Én is ezzel álltatom magam derűs napjaimon, hogy ennek így kell lennie.