Napi friss

Újabb műtét vár Kulcsár Edinára

Kulcsár Edina idén átesett egy hasplasztikán, de egy műtét még várat magára Story / Archív
Kulcsár Edina idén átesett egy hasplasztikán, de egy műtét még várat magára

Négy várandóssága nyomot hagyott Kulcsár Edina testén, idén pedig megfogadta, hogy „rendbe teszi magát”. Egy beavatkozáson már túl van, de még egy műtétre szüksége van.

Nem először fogott bele Kulcsár Edina életmódváltásba, vagy próbált formába kerülni. Ez így volt mind a négy terhessége után, vagy amikor tavaly igent mondott a Sztárboxra. „A boksznak köszönhetően lementem hatvanhárom kilóra – viszonyításképpen anno a szépségversenyen lehettem úgy hatvan –, kellőképp izmos is voltam, és szerintem akkor néztem ki a legjobban” – mondta elöljáróban a Storynak Kulcsár Edina.

Még egy műtét várat magára

Ennek ellenére Edina mégsem volt maradéktalanul elégedett.

Szültem négy gyereket, brutálisan szétnyílt a hasfalam, így bármennyit edzettem, nem lett olyan látványos az eredmény.

Szerencsére egyik ellenfelem sem jött rá, hogy hastájékon vagyok a leggyengébb – neveti el magát Edina. – Bár nem panaszkodom, mert ahhoz képest, milyen állapotban volt a hasam, és hogy nem is edzhettem volna rá ennyit, egészen sokan megdicsértek miatta. Mindenesetre ezt követően döntöttem úgy, hogy megműttetem a hasam – magyarázta Kulcsár Edina.

Szilveszterkor megfogadtam, hogy ebben az évben ’helyreteszem magam’, tehát bevállalom a hasplasztikát, és megcsináltatom a lábam, ami telis-tele van hajszálerekkel. Az előbbit ugye már februárban letudtam, az utóbbi még várat magára...

További részletek a legfrissebb Storyban!