Napi friss

Szacsvay László 16 éves lányt vett feleségül

Szacsvay László és felesége több mint 5 évtizeden át voltak elválaszthatatlanok Fotocentral / Vörös Szilárd
Szacsvay László és felesége több mint 5 évtizeden át voltak elválaszthatatlanok

A legendás színművész, Szacsvay László életének egyik legjobb döntése született abból, hogy hagyta magát rábeszélni a korai frigyre.

Szacsvay László és felesége, Csicsay Claudia fotóművész több mint öt évtizeden át éltek szétválaszthatatlan és mély szövetségben. Kapcsolatuk nagyon korán kezdődött, és élethosszig tartott: a felnőtté válás egészen korai szakaszától és Szacsvay színészi karrierje kezdetétől az asszony 2023-as haláláig jelentették egymás számára a biztos hátországot.

„Anyósom akarta kibulizni”

Korán összekötötték az életüket. Szacsvay László az egyetemi évei vége felé járt, amikor megismerte és beleszeretett az akkor még csak tinédzser Claudiába. És bár nem állt szándékában megnősülni akkor, anyósa másként gondolta.

1971-ben két gyerek állt az anyakönyvvezető előtt… Nekem nem is állt szándékom akkor még megnősülni, anyósom akarta ezt az egészet kibulizni, hogy a szívbeteg papa is megérje az unokáját. Hát megérte… A nejemnek tizenhat évesen lett bekötve a feje, 18 évesen már szülte a fiunkat, ami nagyszerű dolog volt, de mi erre a szerepre akkor még nem voltunk olyan alkalmasak. De volt nagymama meg dédnagymama...

– emlékezett az Én és a pénz című podcastban a színművész.

„Szükségünk volt a pénzre”

Bár sosem futott el a munka elől, sőt egész kisgyerek korától megkereste mindig azt a pénzt, amire szüksége volt, úgy emlékszik, hogy soha életében nem dolgozott annyit, mint azokban az években, amikor családapává vált.

„Alig voltam otthon, embertelen, mennyit dolgoztam. Főleg a hetvenes években. Élvezet is volt ez számomra, meg szükségünk is volt a pénzre. Mert színésznek lenni olyan dolog, hogy amikor van munka, az borzasztó sok, amikor nincs, akkor viszont azonnal azt kérdezzük: ’Mi van, már nem kellek?’

Mindent elvállaltam: tévéjáték, film, rádió, szinkron. Olyan időszakom is volt, amikor reggel elvittem a gyereket óvodába, utána picit még aludtam otthon, mert csak tízre kellett beérni a színházba. Ott próbáltunk kettőig, utána rohantam a rádióba. Este volt az előadás, majd tíztől másnap reggel nyolcig tartott a forgatás.

Szacsvay László élete a színház. Fotocentral / Olajos Piroska
Szacsvay László élete a színház.

„Két gyerek hülyesége volt”

Felnőtt korában is jól keresett, szorgalmasan dolgozott. És bár anyósáék hozzájuk képest jómódúak voltak, ő azzal sosem törődött. Nem kapni, adni szeretett.

A feleségem szülei jobb módúak voltak, mint m,i otthon, ez kétségtelen, de mit tudtam én… Két gyerek házasodott össze. A feleségem 16, én meg héttel több. Két gyerek hülyesége volt, de 52 évet lenyomtunk.