Teljesen meztelenül állt kamera elé az Exatlon és Farm VIP nehézbombázója
Brutális sebesülései sem állítják meg Szabó Franciskát. Az Exatlon sztárja fájdalmas sérüléseken van túl, de nem adja fel küzdősport-karrierjét, az edzések eredményét pedig most meztelenül mutatta meg.
Az Exatlon című sportreality eddigi évadainak egyik legmeghatározóbb karaktere kétség kívül a küzdősportoló Szabó Franciska volt. Izomzatát férfiak is megirigyelhetik, ő azonban rendre bizonyítja, hogy a kemény külső lágy szívet takar. Franciska időről időre nőies, érzéki oldalát is.
Műmellei nélkül is magabiztos
Szabó Franciska a cselgáncs mellett korábban pankrátorként is ringbe lépett, egy ideje pedig pofozóbajnokságok rendszeres résztvevője. Az Exatlon nézői még jelentős méretű keblekkel láthatták a képernyőn, ám Franciskát két éve egy edzésen egy sporttársa mellbe rúgta, aminek következtében kiszakadt az implantátuma, és idegen anyag kezdett a vérébe szivárogni. Sürgős operációra volt szüksége, és eltávolították az implantátumait.
Olyan mérhetetlen fájdalmaim voltak, hogy nem kockáztatok többé! Bár most semmi cicim nincsen, teljesen lapos vagyok, nem véletlenül csináltattam meg annak idején a melleimet, de ilyen áron, köszönöm szépen, nem kérek az implantátumból! Inkább élek kis mellekkel, de egészségesen, mint hogy nőiesebb idomokkal állandó rettegésben
– fogalmazott akkoriban az nlc.hu-nak.
A műtét után hamar visszatért edzeni, és mostanra talán jobb formában van mint valaha. Tökéletesen kidolgozott izmait most új fotósorozatban mutatta meg. A legapróbb fehérnemű sem takarja testét, teljesen meztelenül állt kamera elé.
Eltörték az orrát
A felvételek nyilván nem túl frissek, Franciska ugyanis néhány napja súlyosan megsérült. Mint arról a 24.hu is beszámolt, múlt hétvégén a Misfits Boxingban a kétszeres olimpiai bajnok taekwondóssal, a walesi Jade Jonesszal csapott össze a nagyközépsúlyú bajnoki címért. Bár az Exatlon bajnoka hősiesen küzdött, sok ütést kapott, állítólag még az orra is eltört. Végül ellenfele TKO-győzelmét kiáltották ki a negyedik menet végén.
Nem sokkal korábban is megsérült az arca, akkor egy pofonbajnokságon kapott akkorát, hogy a felismerhetetlenségig feldagadt a fél oldala.