Napi friss

Járai Máté a szülei haláláról: „Nekem megkönnyebbülés volt”

Járai Máté traumáiról mesélt Fotocentral / RTL
Járai Máté traumáiról mesélt

Járai Máté gyerekkorát mindkét szülője súlyos alkoholproblémája árnyékolta be. Sokáig szégyellte, mit érzett a haláluk után.

Járai Máté korábban is őszintén beszélt már arról, hogy alkoholbeteg szülők mellett nőtt fel. Az otthon a rabbinál című podcastban azonban most azt is kimondta: édesanyja és édesapja halálakor nemcsak gyászt, hanem megkönnyebbülést is érzett.

„Az alkoholt eggyel jobban szerették”

A színész már egészen kisgyerekként észrevette, hogyan változtatja meg az ital az édesanyját. Óvodás volt, amikor még nem tudta pontosan megfogalmazni, mi történik, de azt már érzékelte, hogy az anyukája „furcsa lesz”, miután a zöld üvegből iszik, és megváltozik a tekintete.

Mindkét szülője súlyosan ivott. Járai Máté hangsúlyozta, hogy nem bántalmazták, és nem voltak vele agresszívek, a függőségük miatt azonban érzelmileg mégsem számíthatott rájuk.

A szüleim az alkoholt eggyel jobban szerették nálam és a húgomnál

– fogalmazott fájdalmas őszinteséggel. Felnőttként sokáig próbálta megmenteni őket. Szerette volna elfogadni, megérteni és támogatni a szüleit, de idővel rá kellett jönnie: helyettük nem tud változtatni az életükön.

Próbálod őket szeretni, próbálod elfogadni, próbálod megérteni, próbálsz kedves lenni, próbálsz nem haragudni. Mindent dobálsz bele, de ez egy feneketlen kút. Ha ők maguk nem akarnak változtatni, te nem tudsz valakin

– mondta.

A halálukig cipelte a terhet

A színész éveken keresztül hordozta magával a családi múlt következményeit. Egy terapeutája egyszer egy folyón átúszó emberhez hasonlította, akinek hatalmas zsák nehezedik a hátára. A zsákra mindössze ennyi volt írva: „szülők”.

„Körülbelül most tudtam letenni, de úsztam velük kegyetlenül sokáig, a halálukig. Úsztam, úsztam, és próbáltam őket átvinni” – idézte fel.

Amikor a szülei meghaltak, egy hosszú és reménytelen küzdelem is véget ért. Az emiatt érzett felszabadulást azonban sokáig még önmaga előtt is nehéz volt vállalnia.

Nagyon sokáig szégyelltem ezt az érzést, de a szüleim halála nekem megkönnyebbülés volt

– vallotta be. A megkönnyebbülés nem azt jelentette, hogy ne szerette volna őket. Sokkal inkább annak a tehernek a végét, amelyet gyerekkora óta cipelt, miközben újra és újra megpróbálta megmenteni azt a két embert, akik saját magukon sem tudtak segíteni.

Járai Máté és felesége, Járai Kíra Fotocentral / Schumy Csaba
Járai Máté és felesége, Járai Kíra

Már nem csak túlélőként tekint magára

A feldolgozatlan fájdalmak idővel Járai Máté egészségére is hatással voltak. Mint mondta, az elnyomás és az elfojtás végül testi tünetekkel járó összeomláshoz vezetett. Ekkor kezdett komolyabban foglalkozni önmagával, és szakemberek segítségével feldolgozni a múltját.

Az egyik terapeutája később feltette neki a kérdést: túlélőnek tartja-e magát, vagy inkább győztesnek mindazok után, amin keresztülment. A szakember szerint egyértelműen az utóbbi.

Abból a családból, ahonnan jöttem, lehetett volna sokkal rosszabb is

– mondta a színész, aki ma már nemcsak a gyerekkora túlélőjeként, hanem a saját életét felépítő emberként próbál tekinteni önmagára.