Dugó, kapkodás és könnyek: így indult a tanév a sztárok gyerekeinél
Szeptember 1-jén becsöngetnek, ez pedig nemcsak a nyári vakáció végét, de az iskolával járó reggeli kapkodás is jelenti. A sztáranyukák idén is jól vették az akadályt, persze kapkodásból és könnyekből ezúttal sem volt hiány.
Alighanem ma több sztáranyuka is a ridiküljébe rejtett papírzsebkendőért nyúlt a különböző oktatási intézmények évnyitó ünnepségén. Elkezdődött az iskola, több híresség gyermeke pedig éppen ma lett első osztályos.
Kulcsár Edina hiába kelt 5:30-kor
Kulcsár Edina másodszülött gyermeke, Nina a mai napon kezdte meg az általános iskolát. Legkisebb gyerkőce, a kis Amara pedig az ovit – illetve ő csak kezdte volna, ugyanis az élet alaposan felborította a nagy napot, amit az exszépségkirálynő olyan gondosan eltervezett, és ami miatt 5:30-ra állította az ébresztőóráját.
Elkezdődött a tanév! Hetek óta tervezem a ma reggelem, ahogy a négy gyereket kiegyensúlyozottan, hatalmas mosollyal beviszem a bölcsibe, oviba, és az iskolákba… Aztán Amara lebetegedett, szóval az ovibeszoktatás csúszik egy kicsit. Az éjszakám katasztrófa volt, ebből adódóan a reggeli elképzelésem darabjaira esett. Egy hatalmas kapkodás és rohanás lett. Indulás előtt öt perccel még hálóingben és kócosan kerestem a ceruzákat, futottam a gyerek után pelenkával a kezemben, miközben Amara énutánam futott, hogy vegyem fel, mert nagyon nyűgös volt
– számolt be a közösségi oldalán Kulcsár Edina.
A pechszéria itt még nem ért véget: mint írja, elromlott a kapujuk, és az egyébként is forgalmas utakon beragadt a kukásautók mögé. Végül aztán mindent tető alá hozott, és derűsen sétált be az iskolakapun Ninával.
Tóth Gabi könnyekig hatódott
Tóth Gabi nemrég számolt be arról, hogy megalapítja saját mentorstúdióját, de mielőtt a lelkes kicsiket és nagyokat a szárnya alá veszi, először saját csemetéjét indította el a nagybetűs iskolás életben.
A kis Hannaróza ugyanis a mai napon megkezdte diákéveit, a fontos pillanatról pedig az énekesnő egy ölelkezős fotót osztott meg, amin láthatóan könnyekig hatódva öleli magához Krausz Gáborral közös kislányát.
Mindig melletted. Hannika első napja az iskolában. Nagyon büszke vagyok rá
– mellékelte a kedves sorokat.
Lilu újra átéli az izgalmakat
Az RTL műsorvezetőjének nagyobbik fia már 16 éves, az általános iskola kezdete csak távoli kedves emlék hát.
Kisebbik fiával, Félixszel azonban most léphetett át először az általános iskola kapuján kézen fogva. Kétségtelen, hogy esetében is fennáll az a szituáció, hogy egy édesanya sokkal nehezebben szokja meg a változást, mint az azt átélő gyermeke.
Annyira távolinak tűnt még 2 hete is. De teljesen készen áll. Ma biztosan láttam, és ennél többet nem akartam az élettől mostanság. Nagyon jó kedvem van, megnyugodtam. Úgyhogy kezdődhet
– nyugtázta Lilu az iskolakezdést.
Szigligeti Ivett először csinálja végig egyedül
De nem csak az első osztályt kezdő gyermekek szüleinek fontos nap szeptember 1. Szigligeti Ivett élete januárban nagyon megváltozott, amikor váratlanul elhunyt Dudás Miklós, a két kisgyermeke édesapja.
Éppen emiatt a nyári szünetet a gyerekek kedvéért igyekezett minél élménydúsabbá tenni, de az izgalmak ősszel sem érnek véget: kisfiuk, Miló elköszönt a bölcsitől, és óvodás lett, lányuk, Nara pedig a második osztályt kezdte meg – bár Ivett elmondása szerint ő talán kicsit kevésbé volt lelkes, mint az öccse.
Egyszerre örül és sajnálja
Nyári Dia számára keserédes a tanévkezdés. Nemrég őszintén mesélt áprilisban született kislánya egészségügyi állapotáról, és arról, hogy az elmúlt hónapokban fájóan sok időt töltöttek kórházba.
A Barátok közt egykori színésznőjét eközben gyötörte a lelkifurdalás, amiért nyolcéves fiára emiatt kevesebb ideje jutott. Az embert próbáló nyár után egyszerre várta és egyszerre sajnálja, hogy a fiának is becsöngettek.