Náray Tamás gyakran szokott meglepő kijelentéseket tenni, olykor még magával kapcsolatban is, és talán ide sorolható, hogy nemrég azt nyilatkozta; már-már tévedhetetlen. Állítása szerint élete során mindössze egy melléfogása volt, viszont abba anyagilag majdnem teljesen belerokkant.

Náray Tamás három év után ismét Friderikusz Sándor podcastjában járt, és a beszélgetés igencsak rendhagyóra sikeredett. A műsorvezető általánosságban kérdezte őt a sikerről, csalódásról, bukásról, pénzről. Annál a kérdésnél, tudja-e, mi volt élete legnagyobb szakmai tévedése, szüksége volt néhány pillanatra, mielőtt válaszolt volna.

„Most ezen kellett gondolkodnom… Mert nem ápolok túlságosan közeli, baráti viszonyt a tévedésekkel. Ugyanis nem szoktam tévedni – mondta szemrebbenés nélkül, amire Friderikusz nevetve csak annyit reagált: bátor kijelentés. – Nem szoktam!” – ismételte a divattervező.

Egyetlen döntéssel lefelezte a vevőkörét

Náray azzal folytatta, hogy egy nagyobb bukása mégis volt, ami anyagilag is hatalmas veszteséggel járt.

„Volt egy eset, amikor felültem arra vonatra – mert azt hallottam –, hogy egy ruhatervezőnek két vonalat kell csinálni. Hogy legyen egy haute couture (kézzel készült luxus – a szerk.) vonala, meg legyen egy prêt-à-porter (sorozatgyártott divattermék – a szerk.), és ezeket különböző árfekvésben el lehet adni. Mert az akkor megnöveli a piacot, meg nem tudom, micsoda.

Hát ez egy akkora nagy bullshit! Lehet, hogy ezt megengedheti magának az a világsztár, aki mondjuk a huszonegy világhírű divatház egyike. De például a Chanelnek meg a Diornak soha nem volt második vonala… És akkor mi csináltunk egy ilyet, hogy legyen.

Azt pedig már valamivel nyomatékosabban tette hozzá, hogy ezzel a vásárlóik felét el is veszítették.

„Hogyha valaki egy haute couture ruhát akar megvásárolni, akkor ő azt azért veszi, mert ő egy kivételezett, különleges embernek akarja magát érezni, amikor ezeket a darabokat viseli. Vagyis egy rétegez szeretne tartozni. Tehát a vásárlói nem szeretnék, ha egy silányabb, olcsóbb, de ugyanazon a márkanéven futó termék jönne velük szembe az utcán.

Erre azt mondhatja, hogy ’hát akkor ez már nem egy presztízsmárka. Mások farmereket is hordanak ugyanazzal a márkanévvel és logóval?! Köszi, akkor keresek magamnak egy másikat!’ És ez egy óriási nagy tévedésem volt!

Időbe telt visszacsábítani a vásárlókat

És hogy anyagilag mekkorát bukott ezen?

Százmilliós nagyságrendet…

– jött a megdöbbentő válasz.

„Két évembe tellett utána, mire visszahódítottam ugyanazokat az embereket, akik akkor elpártoltak, és rendszeresen vásároltak nálunk. Egy év után meg is szüntettem ezt a második vonalat.