„Azt mondta, nem érte meg” – Hadas Kriszta egyetlen tanácsa örökre megváltoztatta Benyó Rita életét
A tévés riporter ritkán enged betekintést a magánéletébe. Benyó Rita most mégis őszintén mesélt a fájdalmas csalódásairól, az anyaságról és a néhai Hadas Krisztához fűződő, életre szóló emlékéről.
A képernyőről sokan kemény és rendkívül határozott újságíróként ismerik Benyó Ritát, aki már több mint két évtizede mozog otthonosan a politika világában. Nemrég derült ki, hogy Rita pályáját a Kossuth Rádiónál folytatja, azt viszont csak a legközelebbi barátai tudják, milyen érzékeny lélek rejlik a szigorú riporteri álarc mögött. A tévés most kivételt tett: a Csak Szabadon YouTube-csatorna Majd megeszlek című műsorában Balázsy Pannának és Wágner Tamásnak nyílt meg.
Személyes árulás
A kötetlen hangulatú beszélgetés során olyan mély témák is felszínre kerültek, amelyeket Rita eddig gondosan óvott a nyilvánosságtól. Nyíltan vallott például arról, hogy a munkája és a politikai élet miatt mekkora veszteség érte: egy egykor hozzá nagyon közel álló kollégáját és barátját veszítette el, aki időközben aktív politikai pályára lépett.
Ez egy árulástörténet. Az nagyon bánt
– ismerte el megtörten a riporter.
Ugyanakkor sietett tisztázni, számára nem a másféle világnézet jelenti a szövetség felbontását. Számos barátja van a legkülönbözőbb politikai oldalakról, hiszen meggyőződése, hogy senkit sem szabad csupán a pártszimpátiája vagy egy-egy döntése alapján megítélni.
Hadas Kriszta mondata mindent megváltoztatott
A műsor legmegindítóbb pillanata mégis az volt, amikor a tragikus hirtelenséggel elhunyt Hadas Kriszta került szóba. Rita éppen abban az életszakaszban dolgozott együtt a legendás tévéssel, amikor megszületett a kislánya, és a gyermekágyi időszak után visszatért a képernyőre. Kriszta ekkor egy olyan gondolatot ültetett el a fejében, ami azóta is iránytűt jelent számára a mindennapokban.
A drága Hadas Krisztától kaptam életem egyik legfontosabb tanácsát: ’Nincs egyetlen riport sem, amely fontosabb lenne annál, mint hogy te altasd el a gyerekedet’
– idézte fel meghatódva Benyó Rita.
Bár Hadas Krisztát az egész ország lankadatlan munkabírásáról és elképesztő szakmai alázatáról ismerte, Ritának négyszemközt arról is őszintén beszélt, mennyi fájdalom és megbánás maradt benne amiatt, hogy a hivatása miatt olykor háttérbe szorult a családja.
Azt mondta, nem érte meg
– tette hozzá elcsukló hangon a riporter.
Ez a megrázó felismerés örökre átformálta Rita prioritásait. Ma már tudatosan és elszántan ügyel arra, hogy egyetlen fontos pillanatról se maradjon le a kislánya gyermekkorából. Ha kell, gondolkodás nélkül nemet mond egy-egy szakmai felkérésre, ha úgy érzi, az már a gyermeke elől venné el az időt.
A gyerekemről, a felnövéséről és a hármunk közös nagy élményeiről nem akarok lemaradni
– szögezte le határozottan.
Ölelések az utcán
A riporter a mindennapok kedves, szívmelengető élményeiről is mesélt. Az április 12-i választásokat követő hetekben például alig tudott végigmenni az utcán anélkül, hogy ne állították volna meg vadidegenek.
Nem tudtam úgy végigmenni az utcán, hogy legalább egy-két ember ne ölelt volna meg, vagy ne mondta volna azt, hogy köszönöm. A politikai újságíróknak ilyesmi nem szokott járni
– mesélte mosolyogva.
A beszélgetésben emellett olyan izgalmas témák is terítékre kerültek, mint hogy miként látja jelenleg az ország helyzetét, miért lenne képtelen interjút készíteni a miniszterré vált jó barátjával.