Napi friss

Micsoda véletlen: Hadas Kriszta lakását a Tisza politikusa vette ki

Októberben lesz két éve, hogy elhunyt Hadas Kriszta Fotocentral / RTL
Októberben lesz két éve, hogy elhunyt Hadas Kriszta

Bódis Kriszta író, pszichológus, a 2. kerület képviselője, aki hosszú évek óta ismerte és szerette Hadas Krisztát, teljesen véletlenül éppen az ő lakását vette ki.

Októberben lesz két éve, hogy elhunyt Hadas Kriszta. Nemrég kiadóvá vált a lakása, amit a tévés édesanyja hirdetett meg, és amit végül Bódis Kriszta vett ki – derült ki a képviselő legújabb posztjából. Mint írta, maga sem tudja eldönteni, minek köszönhetően bukkant rá éppen erre a lakásra, tehát, muszáj, hogy ennek legyen valamiféle jelentése, hiszen Kriszta mindig is fontos szerepet töltött be az éltében. „Döbbenet! Transzcendencia? Szellemi erők? Isten ujja? Olyan összefüggések, amelyeket egyszerű véletlennek nehéz nevezni. Megkértem a kollégámat, hogy segítsen új albérletet keresni. Egy ideje ugyan vidéken élek, de a gyakorlatban a körzetemben, egy ideiglenes albérletben töltöm minden napomat. A megfizethető lehetőségek közül teljesen váratlanul beleszerettem egy lakásba. Ahogy megláttam, tudtam, hogy oda szeretnék költözni. És akkor kiderült valami egészen döbbenetes. A lakást Hadas Kriszta édesanyja adja ki.”

Harminc éve ismerték egymást

Bódis és Hadas egy időben kezdtek el dolgozni a kilencvenes években a Magyar Televízióban. „Ő később a kereskedelmi televíziózást választotta, a Napló legendás riportere lett, és számos emlékezetes műsor, sorozat fűződik a nevéhez. Az útjaink ugyan különváltak, de a húgom évtizedeken keresztül vele dolgozott, így Hadas Kriszta neve szinte mindennap jelen volt az életünkben.

Én közben a terepen kezdtem dolgozni, de soha nem tévesztettük szem elől egymást. 2012-ben eljött Ózdra is, hogy közösen forgassunk egy Napló-adást a telepi filmes műhelyem gyerekeivel. Különleges munka volt: részvételi televíziózás, amelynek ma már nemcsak szakmai, hanem kortörténeti jelentősége is van.

Bódis Kriszta könyvei adtak neki erőt

Hadas Krisztát utoljára Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című RTL-es műsorban láthattuk, amiről tudható volt, hogy érzelmileg is igencsak megviselte őt. Bódis ezt is megemlíti a bejegyzésében.

„Kriszta szerette a regényeimet. Legutóbb azzal hívott fel, hogy az Istenhegy-trilógia első két könyvét magával vitte Az Árulók forgatására. Olvasni alig maradt ideje, de azt mondta, a könyv mégis erőt adott neki. Megszületett benne a gondolat, hogy ha nyer, a nyeremény egy részét a Van Helyed Alapítványnak adományozza. Azt mondta, ez a gondolat segítette át a legnehezebb pillanatokon.”

Krisztát túlságosan megviselte Az Árulók – Gyilkossság a kastélyban című műsor Fotocentral / RTL
Krisztát túlságosan megviselte Az Árulók – Gyilkossság a kastélyban című műsor

A műsor nagyon megviselte. Korábban ritkán beszélgettünk, inkább csak távolról követtük egymás munkáját, drukkoltunk a másiknak, tiszteltük egymást. Az Árulók után azonban sokszor telefonáltunk, és többször is összefutottunk (szinten véletlenül) a Fény utca környékén. Nagyon várta a trilógia harmadik kötetét. Azt terveztem, hogy ő mutatja majd be. De Kriszta nem volt jól. Kereste a helyét. Mindig jobbá, még jobbá akart válni. Pedig jó volt ő. Nagyon is jó.

Hadas Kriszta így üzent?

Olybá tűnik, a képviselő igazán hinni szeretne abban, hogy ez egy jel, hogy Hadas Kriszta így üzent neki. „Aztán egyik napról a másikra magához ragadta a Fény. Nem akartam elhinni. Lesújtott a halála. És most, ebben a különös történetben, mintha üzent volna nekem. Azt, hogy talán otthonra lelhet az ember ott is, ahol nem számít rá. Hogy meg lehet pihenni egy időre. Hogy a hazámért végzett munkához nemcsak erő kell, hanem otthon is. Hogy ne váljak munkahajszolt, űzött vaddá, ahogyan ő érezte magát az utolsó időszakában.

Talán csak én érzem így. De én ezt az üzenetet kaptam. Köszönöm, Hadas Kriszta! A képen Kriszta édesanyjával állunk a lakásban. Ti hisztek abban, hogy az élet több annál, mint amit általában érzékelünk?” – kérdezte zárásként a követőit.