Napi friss

Pásztor Erzsi: „Menni is nehezen tudok, gyenge vagyok, húsz kilót fogytam”

Pásztor Erzsi nehéz időszakon ment keresztül, de szerencsére már sokkal jobban van, mint néhány hónappal ezelőtt Fotocentral / Olajos Piroska
Pásztor Erzsi nehéz időszakon ment keresztül, de szerencsére már sokkal jobban van, mint néhány hónappal ezelőtt

Pásztor Erzsi saját bevallása szerint is nagyon beteg volt. Túl van egy nagy, négyórás műtéten, azóta is rendszeresen jár kezelésekre, de szerencsére már sokkal jobban van és lánya segíti őt, akire mindenben számíthat.

Ugyan Pásztor Erzsi a hivatásától a betegsége miatt fájó szívvel elbúcsúzott, az viszont óriási boldogság számára, hogy a közelgő 90. születésnapja alkalmából megjelent egy róla szóló önéletrajzi könyv.

Nagyon nehéz időszakon vagyok túl, de szerencsére sokkal jobban vagyok. Azt mondtam, szerencsére, és valóban, a betegségem legyőzésében és a gyógyulásomban nagyon nagy szükségem volt a szerencsére.

Az egyik ilyen szerencsém például egy színházi estem volt: a Fergeteges látogatás című előadást a Honvédkórház nővérei és ápolási igazgatója is megnézték, nem ismertem őket, és akkor még nem tudtam, mekkora segítségemre lesznek majd ezek a csodálatos emberek.”

„Gyenge vagyok, húsz kilót fogytam”

Szokták mondani, minden rosszban van valami jó. Erzsike lányának életében óriási tragédia volt a férje halála.

„Heni ott maradt egyedül, hisz’ a két gyermeke, az unokáim akkor már nagyok voltak, élték a maguk életét. Ezért döntött úgy Henike, hogy elhagyja Olaszországot, ahol évtizedek óta élt a családjával, és hazaköltözik Magyarországra, hogy mellettem, a közelemben lehessen. Akkor még teljesen jól voltam, dolgoztam, nem szorultam segítségre, álmomban sem gondoltam, hogy egyszer majd minden megváltozik, beteg leszek, segítségre szorulok. A lányom itt lakik a közelemben, sőt, most együtt is lakunk, és őszintén megmondom: nélküle élni sem tudnék már!

Vásárol, főz, és miután egy éve már nem vezetek, menni is nehezen tudok, gyenge vagyok, húsz kilót fogytam, elvesztettem a stabilitásomat, elestem az utcán, mindenben az ő segítségére szorulok. Ő pedig szó nélkül a segítségemre van. Hálás vagyok ezért neki, és nem tudom elégszer megköszönni.

További részletek a legfrissebb Bestben!

A Best magazin legfrissebb számát keresse az újságárusoknál! Story
A Best magazin legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!