Romantika a köbön: így tölti a nyarat Gyurcsány Ferenc új szerelmével
Az egykori miniszterelnök gyökeresen megváltoztatta az életét: a politika viharos világát az írásra, a falusi nyugalomra és új szerelemre cserélte. A story.hu kiderítette, hogyan tölti a nyár legromatikusabb pillanatait!
Valóságos bombaként robbant a hír, amikor három évtizednyi házasság után Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc a különválás mellett döntött. A korábbi kormányfő ekkor radikális lépésre szánt el magát: hátat fordított a nagypolitikának, hogy legújabb szenvedélyének, az írásnak éljen. A bejelentést követően hónapokra teljesen visszavonult a nyilvánosság kíváncsi szemei elől, és teljes erőbedobással az alkotásnak, valamint élete újjáépítésének szentelte az idejét.
A háttérben azonban nemcsak egy könyv született meg, hanem egy teljesen új életmodell is felépült. Kiderült, hogy a politikusból lett író a festői Nógrád megyei faluban, Ecsegen vásárolt meg egy patinás régi malomépületet. A felújítás jelenleg is gőzerővel zajlik, ám a munkálatok közepette a sors egy újabb ajándékkal lepte meg: ismét rátalált a boldogság és a szerelem.
Némi leplezetlen hányavetiséggel azt szoktam mondani, hogy a hosszú párkapcsolatoknak van egy fontos mondata. Összesen három szó. Ha valaki ezt ismeri, és kellő módon használja, akkor garantált a siker. Hogy mi ez a három szó? Mondom: ’Jól van, drágám’
– osztotta meg a kapcsolatok titkát követőivel Gyurcsány Ferenc.
Közös jövőkép
A titokzatos hölgyről időközben kiderült, hogy fotográfusként dolgozik, és rajong az állatokért. A kapcsolatuk már olyannyira szilárd alapokon nyugszik, hogy a felvállalás ideje is elérkezett: a Palotási Halfesztiválon jelentek meg először együtt a nyilvánosság előtt. A helység polgármestere, Baráth Éva közös fotót is megosztott róluk.
Gyurcsány Ferenc – akit a sajtó képviselői az eseményen megkérdeztek – elárulta: nem csupán az érzelmekben, de a mindennapi munkában is partnerek. ÁgnesÉva (ahogyan a politikus hivatkozik rá, különleges módon egybeírva a nevet) aktívan kiveszi a részét az ecsegi malom felújításából. A szerelmesek már be is szerezték a legfontosabb kerti szerszámokat – beleértve egy motoros fűrészt és egy rotációs kapát –, a fotóművész hölgy pedig elkötelezett amellett, hogy a környék természetes szépségéhez illeszkedő, csodás virágokkal ültessék be a ház körüli kertet.
Kajaktúra és hajnali romantika a Pilisben
A sikeres nyilvános debütálást követően a story.hu is megkereste a párost, ám ekkor még nem kívántak részletesebben nyilatkozni – nem véletlenül! Mint kiderült, éppen egy kajaktúrán eveztek, így nem meglepő, hogy a nyár a tartalmas, aktív feltöltődésről és az egymásra figyelésről szól számukra.
És úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc és ÁgnesÉva számára valóban minden napra jut egy csipetnyi romantika! Néhány nappal a vízi kaland után a Dunakanyar egyik legelbűvölőbb településén, Dömösön bukkantak fel. A páros korán reggel, nagyjából 6 óra 40 perckor gördült be autójával a falu legeldugottabb utcájába, ahonnan a híres Prédikálószék felé vezető túraútvonal indul.
Nem érkeztek egyedül: velük tartott ÁgnesÉva imádni való kutyája, Pajti is. Gyurcsány láthatóan nagyszerűen szót ért a négylábúval – ami egyáltalán nem meglepő tőle, hiszen maga is két eb, Zsazsa és Totó büszke gazdája volt. A helyszínre érkezve az egykori miniszterelnök maga emelte ki Pajtit a kocsiból, majd ő vezette a pórázon is. Az érkezésük sem telt izgalmak nélkül: egy luxusfaház előtt álltak meg, ahol az egyik vendég tacskói azonnal kiszúrták Pajtit, és néhány másodpercre csaholástól lett hangos az utca. Gyurcsányék azonban rendkívül rutinosan, nyugodtan kezelték a szituációt, és a csaholás csillapodása után barátságos kézfogással üdvözölték a másik gazdit.
Szerelem és a mesés Dunakanyar
A rövid incidens után hátizsákot ragadtak, és nekiindultak a túrának. Útközben még megálltak egy pillanatra, hogy megcsodálják egy helyi keramikusművész kiállított portékáit, majd határozott léptekkel nekivágtak a meredek erdei terepnek. Bár a Prédikálószék csúcsáig a gyorsan emelkedő nyári hőség miatt valószínűleg nem gyalogoltak fel – hiszen alig 10 óra után már vissza is tértek az autóhoz –, a pilisi erdőben eltöltött három és fél óra garantáltan tökéletes feltöltődést nyújtott számukra.
A romantikus erdei séta emlékezetes pillanatát ÁgnesÉva fotóművészhez hűen meg is örökítette: egy profi fotót készített szerelméről a lélegzetelállító Dunakanyar panorámájával a háttérben, amit Gyurcsány Ferenc később a közösségi oldalán is megosztott követőivel. A látottak alapján nem kétséges: az újdonsült pár sugárzik a boldogságtól, és élvezik az első közös nyár minden egyes pillanatát!