Koltai Róbertet a munka és párja tartja életben: „Az időérzékemmel súlyos gondok vannak”
Koltai Róbert hadilábon áll az idővel, és ha rajta múlna, mindenhonnan elkésne. Szerencsére párja, Gaál Ildikó nem csak a magánéletben, de a munkában is a legközelebbi társa.
Koltai Róbert nemsokára 83 éves lesz, ám a pihenésre nem gondol, inkább arra, mi vár rá aznap, mik a következő feladatok. Ahogy fogalmaz:
Engem a munka és Ildi tart életben.
Felesége szerint Róbert időérzékével súlyos gondok vannak, ami okoz néha vitát kettejük között. Mint azt sokan tudják, Koltai még 2022 év végén komoly orvosi beavatkozáson esett át, egy söntöt ültettek a fejébe, ami egy szelep, ami megszünteti a túlnyomást, és levezeti a fölgyűlt folyadékot az agyában. A műtét előtti hónapok nagyon megviselték, beszélni és járni is csak nehezen tudott. Szörnyű belegondolni, hogy mi történhetett volna, ha nincs vele a párja.
Azt hitték, Koltai Parkinson-kórban szenved
„Szerencsére Robi nemigen emlékszik erre az időszakra, a memóriája törölte azt a sok rosszat, ami akkoriban történt. Nem is rövid ideig, egy évig. A betegsége járási nehézséggel kezdődött, aztán nehezen tudott leülni, fölállni, elindulni, megállni. Kerestünk egy ideggyógyászt, aki nagyon egyszerű vizsgálatokat alkalmazva – ’érintse meg az orrát, csukja be a szemét’ – azt mondta: kezdődő Parkinson-kór.
Nyolc hónapon keresztül kapta a Parkinsonra vonatkozó különböző gyógyszereket egyre növekvő dózisban, és nem javult az állapota, hanem lassan, de folyamatosan romlott. Egyszer csak így egy júniusi délutánon elájult.
Én akkor nagyon megijedtem, fölhívtam a kezelőorvost, akiről kiderült, hogy nyaral. Elmentünk egy másik ideggyógyászhoz, Vajda János professzorhoz, aki Robi leleteit megnézve, rájött, hogy szerencsére nem Parkinsonja van, hanem egy agyvízkeringési zavar, amit egy úgynevezett sönt beültetésével orvosolni lehetett” – mesélte a Best Podcast friss adásában Gaál Ildikó.
A Best Podcast teljes adását ide kattintva hallgathatja meg. Ha pedig nézné is, az alábbi videóban megteheti!