Napi friss

Emlékszik az Egy magyar nábob című filmre? Már csak ők vannak közöttünk a legendás szereplőgárdából

Jókai Mór Egy magyar nábob című regényéből klasszikus film készült Story / Nemzeti Filmintézet
Jókai Mór Egy magyar nábob című regényéből klasszikus film készült

Hatvan éve forgatták az Egy magyar nábob című filmet, melyben a kor legnagyobb színművészeit láthatjuk.

Hatvan év telt el azóta, hogy 1966-ban felcsendült a „filmgyári” felvevőgép előtt a vezényszó: „Csendet, felvétel!” Várkonyi Zoltán rendező akkoriban igazi álomcsapatot hozott össze Jókai Mór Egy magyar nábob című regényének filmváltozatához. A film 1966 decemberében került a mozikba, és azóta is azok közé a magyar klasszikusok közé tartozik, amelyeket jó érzés újra és újra megnézni.

Egyszerre forgattak két mozit

A film különlegessége, hogy az Egy magyar nábobot és a történet folytatását, a Kárpáthy Zoltánt szinte egyszerre forgatták. A hatalmas vállalkozás több helyszínt is megmozgatott: Baja, Budapest, Keszthely, Martonvásár, Székesfehérvár, Vácrátót és a mai Szlovákia területén fekvő Cseszte is bekerült a forgatási helyszínek közé. Ha végignézzük a stáblistát, szinte a magyar színjátszás teljes aranycsapata köszön vissza.

Medveczky Ilona számos magyar filmben játszott Fotocentral
Medveczky Ilona számos magyar filmben játszott

Ott volt Bessenyei Ferenc, a nábob, Kárpáthy János szerepében, mellette Darvas Iván, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Básti Lajos, Bitskey Tibor, Benkő Gyula, Sulyok Mária, Pap Éva, Major Tamás, valamint Márkus László és még számos nagyszerű művész.

És most jön az a mondat, amely mellett nehéz szó nélkül elmenni: a film legendás szereplőgárdájából már csak két színésznő él, Tordai Teri és Medveczky Ilona. Tordai Teri Chataquelát, a keleti táncosnőt alakította, míg Medveczky Ilona a csárdajelenetekben tűnt fel. Mindketten fiatalon váltak a korszak szépségideáljává és sztárjává.

Tordai Teri nem csak a szépségével, a tehetségével is kitűnt Fotocentral
Tordai Teri nem csak a szépségével, a tehetségével is kitűnt

Szívesen nézzük újra és újra

És mennyi minden emlékezetes maradt a filmből! A pompás reformkori ruhák, a kastélyok, a fogadók, a lovak, a mulatozások és a nagy érzelmek. A film szélesvásznon, színesben készült, Hildebrand István operatőr pedig látványos, festményszerű képekkel teremtette meg Jókai világát. Talán éppen ettől olyan megható ma újranézni az Egy magyar nábobot. Hatvan év alatt generációk nőttek fel rajta, de a film még mindig működik. És miközben ma már szinte hihetetlenül hangzik, hogy a vásznon látható nagy színészek közül ennyien nincsenek közöttünk, két művésznő továbbra is összeköti a jelent azzal a varázslatos 1966-os világgal.