Több embert is bedrogoztak a DJ Oti bulija alatt? A rendőrség nyomozást indított
Múlt szombat óta két bejegyzés is vírusként terjed a közösségi médiában, az egyikben egy férfi írt arról, hogy a lánytestvérét bedrogozhatták az Óbudai-szigeten tartott DJ Oti-bulin, egy másik posztban pedig egy nő meséli el hasonló történetét. Mindkét sztori lényege, hogy a Sebestyén Balázs nevével fémjelzett partin alkoholos italt vásároltak, amit miután megittak, hirtelen rosszul lettek.
Nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság az Óbudai-szigeten szombaton történt drogügyben – tudta meg a 24.hu. A közösségi médiában ugyanis több olyan beszámoló is megjelent, amiben arról írnak, hogy több embert is bedrogozhattak DJ Oti szombati koncertje alatt.
Sebestyén Balázs bulija után többen is arra panaszkodtak, hogy kábítószert csempészhettek az italukba, és volt olyan is, aki azt írta, méltatlanul bántak vele a mentők, amikor panaszával hozzájuk fordult. Állítása szerint hiába kereste az ügyben a helyszínen lévő biztonságiakat, ők azt mondták neki, hogy keresse a rendőrséget.
A férfi elmondása szerint a 112-t is felhívta az eset után, de ők azt közölték vele, hogy keresse a kihelyezett biztonságiakat, és menjen be a III. kerületi kapitányságra feljelentést, illetve panaszt tenni.
A BRFK nyomoz az ügyben
A 24.hu megkereste a BRFK-t, és arról érdeklődtek, indítottak-e nyomozást a nagy vihart kavaró ügyben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el az esettel kapcsolatban, amelynek célja a történtek teljes körű tisztázása. A szükséges nyomozati cselekmények folyamatban vannak, és tanúkihallgatás is történt
– közölte a lappal Csécsi Soma, a BRFK szóvivője.
A Sziget vezetése korábban azt közölte, hogy őket is mélyen felháborítják a közösségi médiában megjelent beszámolók, és minden ilyen esettel érintett személyt arra kérnek, hogy forduljon a rendőrséghez.