Napi friss

Ezért nem nősült meg sosem Markos György

Markos György 80 éves lett Fotocentral / Szabolcs László
Markos György 80 éves lett

A napokban 80. születésnapját ünneplő Markos György soha senkit nem vezetett oltárhoz. A népszerű humorista most el is árulta, hogy miért nem házasodott meg.

Szinte hihetetlen, de Markos György szerdán ünnepelte a 80. születésnapját, amit tőle megszokott stílusban, humorral és iróniával vett tudomásul. „A 80-ról jutott eszembe, hogy belenéztem a tükörbe, és megkérdeztem, a bácsi szintén az emeleten lakik? – viccelődött poénkodva a Fókuszban a humorgyáros. – Nem érzem magam ennyinek. Az életformán, a genetikán és a DNS-en múlik minden. Én már több maflást is kaptam az élettől, ezért életmódot kellett váltanom.”

Markos György és Nádas György legendás párost alkottak Fotocentral / Ványi Ákos
Markos György és Nádas György legendás párost alkottak

Több stroke-ot és egy szívrohamot is kapott, ezután teljesen megreformálta az életét. „Hiába sportoltam, nem volt rendszeres élet, nem volt rendszeres táplálkozás, plusz a stressz. Ennek az lett a vége, hogy lebénultam. Azóta 180 fokos fordulatot vett az életem.”

Agglegény maradt

Természetesen a kerek évforduló kapcsán az is felmerült, csinálna valamit másképp az életében, például megbánta-e, hogy sosem nősült meg. „Szamurájéletmód az enyém. Ez azt jelenti, hogy öntörvényű vagyok.

Márpedig egy hölggyel úgy kell bánni 40 év után is, mint a nászéjszakán. És azt, amit nem tudok bevállalni, nem írom alá. Nem korrekt. Nem biztos, hogy én hűséges típus voltam

– vallotta be.

„Egyszer egy barátnőm megkérdezte, hol voltam, miután késtem két órát. Mondom, ’elnézést, vizsgálóbírónak tetszik lenni?’ Ez magánügy. Azzal a lendülettel be is csuktam az ajtót, és elmentem halkan.”