„Friderikusz kiabált velem és kirúgott” – Császár Előd több év után tálalt ki a botrányról
Amikor Fridi kirúgta a műsorából Császár Elődöt, a zenész nagyképűen reagált. Előd ma már úgy nyilatkozik, megérdemelte, hogy a tévés legenda megvált tőle.
Az 1990-es évek elején egy ország várta izgatottan a csütörtök estéket, hogy végre lehuppanhasson a fotelbe, és bekapcsolja az MTV-n futó Friderikusz Show-t. A Friderikusz Sándor vezette produkció ugyanis elhozta az addig igencsak merevnek mondható magyar televíziózásba a legmodernebb amerikai talkshow-formátumot, a monumentális látványvilágot és a professzionális szórakoztatást. Igazi kuriózumnak számított, hogy a stúdióban a legmegrázóbb és legbizarrabb emberi sorsok mellett olyan elérhetetlennek hitt világsztárok ültek le a házigazdával mint péládul Jean-Claude Van Damme, Alain Delon vagy épp Cindy Crawford.
„Inkább ne is fizessetek”
Kicsit mindenki a részese akart volna lenni ennek a hihetetlen sikernek, nem kivétel ez alól Császár Előd sem, aki ingyen és bérmentve dolgozott a show-ban.
„Én voltam a show-előmelegítő, és nagyon szerettem azt csinálni, nagyon élveztem. Akkor a Friderikusz Show rettenetesen népszerű dolog volt, 3-4 millió ember nézte adásonként. De én nem abból éltem. Én közben hakniztam.
Ezért én semennyi pénzt kaptam. Mondtam is neki, hogy figyelj, inkább ne is fizessetek, mert én csak azért csinálom, hogy itt lehessek
– emlékszik vissza a zenész az InStyle Men Podcast vendégeként.
„Megérdemeltem”
A történet azonban rossz véget ért, Fridi kirúgta. „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni, és mondtam, hogy akkor szevasz!
Nem csaptam rá az ajtót, mert annál jobban tiszteltem, de mondtam neki: ’Ha nem tisztelnélek ennyire, akkor rád ba**nám az ajtót!’"
– mesélte tovább Előd.
Előd akkoriban saját bevallása szerint is igencsak fennhordta az orrát. „Amikor kirúgott, mondtam, hogy ’szerinted érdekel, hogy kirúgsz? Nem ebből élek!’”
Mára viszont a zenész elismerte, hogy hibázott. Noha az okot nem árulja el, úgy gondolja, a legendás riporternek igaza volt, hogy elküldte őt.
„Minden joga megvolt ehhez. Meg is érdemeltem. De én akkor nagyon nagyban voltam, engem nem lehetett elküldeni a halálba.”