Fenyvesi Gabi nevét az 1967-es Táncdalfesztivál idején ismerte meg az ország. Életútja párját ritkítja, sokáig Kanadában élt. Hosszú ideje hazaköltözött, most pedig maga mesélt róla, hogyan is telnek a mindennapjai.

Ádám, hol vagy? – énekelte az 1967-es Táncdalfesztiválon Fenyvesi Gabi, aki egy csapásra sztár lett, pedig még 18 éves sem volt. Később a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett, majd jó humora miatt parodista lett. Dolgozott rádiókabaréban, de még bohócként is a Fővárosi Nagycirkuszban. A színpadon élt igazán.

23 évesen aztán megházasodott, és a hetvenes években kiköltözött Kanadába. Két lánya már ott nőtt fel. Mivel sosem volt egy egy helyben ülő típus, Torontóban éttermet nyitott. Pontosabban átvett egy lepukkant magyar éttermet, aminek az volt a neve: Hungarian Village. Bár az étteremvezetést abszolút sikeresen végezte, a rengeteg munka – a könyvelésen kívül mindent ő felügyelt – megbosszulta magát, és fiatal kora ellenére szívinfarktust kapott.

Férje miatt kezdett bridzselni

A rendszerváltást követően hazaköltöztek Magyarországra, Fenyvesi Gabi ugyanis szeretett volna a szülei közelében lenni, és nem csak nyaranta találkozni velük. Lányai beilleszkedése sem volt nehéz, hiszen az angol mellett magyarul is beszéltek.

A Táncdalfesztivál egykori sztárja ma már a Magyar Bridzs Szövetség PR-osa. Férje mesterbridzsező volt, az ő javaslatára kezdett Gabi is kártyázni.

„Mindenkinek ajánlom, mert ez gondolkodós, számolós játék, amellyel az ember remekül karban tudja tartani az agyát” – mondta a Nők Lapjának adott friss interjújában.

Így él ma Fenyvesi Gabi

Fenyvesi Gabi a felnőtt lányaival napi kapcsolatban van. Öt unokája született tőlük: a legidősebb már húszéves, a legkisebb pedig tíz. Azt mondja, már semmi pénzért nem költözne külföldre, nagyon szereti a környéket, ahol él.

„Itt kimegyek az ajtón, és látják rajtam, hogy jó kedvem van-e, vagy rossz, és valaki mindig megkérdezi, mit segíthet. Van egy zöldséges a sarkon, és amikor felhívtam telefonon, hogy beteg vagyok, fogta magát, és áthozta nekem az árut. És itt a réteses: nincs olyan nap, hogy ne mennék be legalább egy köszönésre, vagy ő szól, hogy megkérdezze, jól vagyok-e. Egészen különleges élmény itt létezni. Itthon vagyok.”