Brasch Bence a megcsalásról: „Szerintem nem biztos, hogy meg kell bocsátani”
A napokban derült ki, hogy válik Brasch Bence és gyermekének édesanyja, a Gál Réka Ágóta színésznő. A szakítás körül durva pletyka kering.
A pletykák szerint Brasch Bence és felesége, Gál Réka Ágota válásának oka a fiatal rapper, Pogány Induló, polgári nevén Szirmai Marcell, akihez Réka az első közös munkájuk, a 4-6 című darab próbái idején került közel. Hogy a szóbeszédből mi igaz, egyelőre nem tudni, ahogy azt sem, van-e még visszaút a fiatal szülők számára.
Talán véletlen, talán nem az: Brasch Bence még áprilisban arról beszélt egy podcastban, hogy ő már bocsátott meg hűtlenséget. Szerinte ugyanis egy kapcsolatban nemcsak az számít, mi történik, hanem az is, hogy mit kezdenek vele utána a felek. Úgy véli, érdemes különbséget tenni a fizikai és az érzelmi hűtlenség között.
„Ha valaki nem hűséges – és most nem feltétlen a szexualitásra gondolok, hanem, mondjuk, ilyen komolyabb érzelmi írogatásra vagy beszélgetésekre –, nem azt mondom, hogy rangsorolni lehet, de utóbbi parább, mintha csak lefekszik valakivel, mit tudom én, berúgva... Tehát szerintem sokkal nagyobb árulás” – mondta a Marie Claire-nek.
Brasch Bence a megcsalásról
Brasch Bence a megbocsátásról is beszélt, véleménye kevés reményt ad a házaspár békülésében reménykedőknek.
Szerintem nem biztos, hogy meg kell bocsátani. Ez párkapcsolatfüggő, hogy ki hol tart. Azt se mindegy, hogy kezeled, mert hogyha, mondjuk, megbocsátod, de folyamatosan felhozod bántóan, annak nincs értelme. Én bocsátottam már meg, de akkor én nem nagyon hoztam fel
– vallotta meg a magazinnak. – Szerintem ha már egy ilyen történik, ott nem áll biztos lábakon a kapcsolat. Nem vagyok egy megcsalós alkat, ha ezt lehet így mondani, de hogyha, mondjuk, egy olyan alkat, mint én, csinál egy ilyet, akkor valószínűleg van valami érzelmi bevonódás, és az ott már többet jelent.”