20 év után kiadja Presser Gábor azt a dalt, amit Andy Vajna el nem készült filmjéhez írt
Véletlenül bukkant rá arra a zenére Presser Gábor, amit évtizedekkel ezelőtt a néhai filmproducer, Andy Vajna felkérésére írt meg. A zenész most egy friss interjúban elmesélte a mű keletkezésének izgalmas történetét.
Presser Gábor jó ideje dolgozik egy nagy zenés könyvön, aminek címe: a Munkakönyv, ami egy összefoglaló „művészkönyv”. Először jelenik meg az összes dalszövege, illusztrációkkal, lábjegyzetekkel, és minden száma meghallgatható. A zenész a Nők Lapjának adott interjújában elárulta, hogy a Munkakönyv helyet ad a Zenék képzelt filmekhez című anyagnak is, amin a Covid óta dolgozik.
„Negyvennégy évvel az Electromantic után ez lesz az első instrumentális anyagom. Születésének története is nagyon különös. A kétezres évek elején egyszer csak csörgött a telefonom: 'Szervusz, Andy Vajna vagyok.' Nem ismertük egymást, először azt hittem, a Kern hülyéskedik, mert ő bárkit tud utánozni, de láttam, hogy angol a szám.
Kiderült, hogy Vajna épp Londonban volt a produceri csapatával, az Elemi ösztön 2 bemutatóján, és úgy döntöttek, engem kérnek fel a folytatás kísérőzenéjére. Megírtam, elküldtem. Egy hónap néma csönd. Egyszer csak felhívott Vajna, hogy sorry, nagyon tetszett nekik a zene, csak épp az Elemi ösztön 2 akkorát bukott a mozikban, hogy bele sem kezdenek a harmadik részbe, de nagyon köszöni. Igazi úriemberként viselkedett.
– idézte fel Presser Gábor.
Véletlenül bukkant rá az Elemi ösztön 3 zenéjére
Pár évvel ezelőtt, amikor tombolt a koronavírus-járvány, Presser Gábor elkezdett rendet tenni a zeneszobájában.
„Egy fiók mélyén talált CD-re az volt írva: Imaginary (képzeletbeli). Jó zenének tűnt, mígnem beugrott, hogy ez az Elemi ösztön 3 általam egykor elképzelt zenéje. Hirtelen óriási kedvem támadt ezt a munkát folytatni, s azóta évek alatt felvettem több, körülbelül hetvenpercnyi hangszeres zenét – 'képzelt filmekhez'.
Közben pihenésképpen hallgatgattam a régi demóimat, hátha bujkál köztük valami érdekes. Hát bujkált. S közben írogattam az új dalaimat, Dusán is beszállt, meghívtam nagyszerű vendégénekeseket, muzsikusokat, és elkészült ez az anyag is, tizenhat új dal.
Amit felsoroltam, az még idén mind egy kötetben jelenik meg, ez körülbelül hetven szám! Jó, tudom, agyrém, biztosan ezt fogják mondani. De nem érdekel. Valamit be akarok fejezni.”