Napi friss

Ditz Edit meglepő kijelentése a férjéről, Geszti Péterről: „A gyerekeink kicsi kora óta nem bírom, ha fekszik”

Geszti Péter és Ditz Edit a házasságuk dinamikájáról mesélt Story / Archív
Geszti Péter és Ditz Edit a házasságuk dinamikájáról mesélt

A Forbes Power Wo/men’s Summit nevű rendezvényén jártunk, amelynek idén az őszinteség volt témája, és az előadók között volt Geszti Péter és producer felesége, Ditz Edit is.

Geszti Péter rögtön azzal kezdte a beszélgetést, hogy kettejük közül Ditz Edit a főnök, de ezzel neki az égvilágon semmi baja nincsen. Majd amikor azt kérdezték tőlük, mi a legbosszantóbb tulajdonsága a másiknak, Geszti rávágta, hogy felesége sokkal okosabb nála. Edit pedig azt válaszolta, hogy a férje folyton fekszik.

„Sokszor elmondtam már, hogy a fekvő férfi látványát képtelen vagyok elviselni...” – jegyezte meg Edit, amire Geszti viccelődve azt felelte, hogy ez bizony a szexre is rányomja a bélyegét. És bár ekkor még csak pár perce meséltek kettejük dinamikájáról, már biztos volt, hogy a következő fél órában nagyon jól fogunk szórakozni.

Szóval a gyerekeink kicsi kora óta nem bírom, ha fekszik, de semmit nem változott húsz éve. Ettől függetlenül együtt vagyunk, tehát valami mégiscsak működik. De nem a szex...

– replikázott Edit, a közönség pedig dőlt a nevetéstől.

Otthon is Edit a főnök

Ők ketten már korábban is beszéltek arról, mennyire fontos számukra a humor, hogy hány nehéz helyzetet oldottak már fel vele, és most mi is kaphattunk egy kis ízelítőt belőle.

„Mielőtt feljöttünk a színpadra, Edit megkérdezte tőlem, hogyan viselkedjen, mire mondtam neki, ’add magad, az elég lesz!’” – folytatta nevetve a dalszövegíró. Persze a beszélgetés alatt egyszer-egyszer azért komolyra fordították a szót.

Elmondták például, hogyan kezelik azt, hogy nemcsak az életüket osztják meg egymással, hanem együtt is dolgoznak.

„Nálunk Edit az ügyvezető igazgató, szóval én lerakom a mikrofont” – adta át ezzel a szót a feleségének.

További részletek a legfrissebb Bestben!

A Best magazin legfrissebb számát keresse az újságárusoknál! Story
A Best magazin legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!