Napi friss

„Szabad szemmel nem látható” – Szulák Andrea kitálalt a színházi fizetéséről

Szulák Andrea imádja a színházat, de az összeg, amit ott keres, szinte elenyésző. De azt is elárulta, hogy volt olyan tévés munkája, ahol a férfi kollégája ugyanazért a feladatért több pénzt kapott nála Fotocentral / Birton Szabolcs
Szulák Andrea imádja a színházat, de az összeg, amit ott keres, szinte elenyésző. De azt is elárulta, hogy volt olyan tévés munkája, ahol a férfi kollégája ugyanazért a feladatért több pénzt kapott nála

Szulák Andrea az Én és a pénz című YouTube-műsorban járt, ahol ugyan konkrétumokat nem árult el azzal kapcsolatban, mekkora gázsit kap egy-egy fellépés után, de azt igen, hogy a legtöbb pénzt az énekléssel keresi, azaz abból tartja fenn magát.

Amikor azt kérdezték Szulák Andreától, mi fizet jobban, a tévé, a színház vagy a koncertezés, egyértelműen az utóbbit mondta. Ami már csak azért is meglepő, mert a legtöbb híresség vagy celeb külön ki szokta emelni, milyen jól lehet ma a különböző műsorokkal keresni, ráadásul rövid időn belül.

„Hogy énekesőként keres-e az ember több pénzt, vagy Activity-s műsorvezetőként (Andi 2001 és 2007 között vetette a vetélkedőt – a szerk.)? Nem tudnám megmondani, mert fogalmam sincs, hogy az utánam következő Activity-s műsorvezetők mennyit kerestek. Nem is tartozik rám – válaszolta a színésznő. – De ha a saját példámból indulok ki, nekem az éneklés érte meg.”

Sosem tette szóvá, hogy a férfi kollégáit jobban megfizetik

Andi szerint sokan túlmisztifikálják a televíziós műsorvezetők gázsiját.

Nyilván vannak olyan sztárok, akiknél a határ a csillagos ég, de én nem tartoztam közéjük. Sőt időnként szembesültem olyan helyzetekkel, ahol ugyanazt a feladatot betöltő férfi kollégáim nagyságrendekkel többet kerestek. De nem érdekelt…

És ezt soha nem is tette szóvá.

A szakmában mindenki tudja, ki mennyit keres

A beszélgetés során az is szóba került, hogy a bértárgyalásokon ma már sokkal ügyesebben képviseli a saját érdekeit.

„Mert tisztában vagyok azzal, nagyjából milyen árak vannak a piacon, (mennyit kérhetek) énekesnőként vagy mint híres ember. Ez egy kicsi ország, nagyon hamar körbeérnek a hírek, még ha csak pletykaszinten is… De szerintem az ember be tudja lőni magának, mi éri meg neki. Tehát nagyjából tudom, hogy mi a gázsim akkor, ha elmegyek énekelni. Ehhez képest, ha ugyanannyi időt vesz el tőlem egy televíziós fellépés, akkor arányaiban ugyanannyit szoktam érte kérni.”

Ajándékként tekint a szerepeire

Az köztudott, hogy a kőszínházak nem fizetnek jól – és ezt a színésznő csakis megerősíteni tudja –, mégis rendszeresen játszik.

„Van egy havi rezsi, amit muszáj összeénekelni. Az én esetemben azért ez egy színesebb paletta, mert játszom színházban, színházakban. Több produkcióban is. A pandémia befejezte óta úgy tekintek az egész pályafutásomra, hogy ajándékok tömkelege. (…)

De a színházi gázsikra nem is érdemes rákanyarodni, mert szabad szemmel nem látható. Majdnem azt kell, hogy mondjam – csak nagyon félek, hogy bárki félreérti –, hogy ez hobbiszinten van.

Annál nyilván több. Mert nekem a színházi kollégáim a választott családom” – magyarázta az énekesnő.

„És az, hogy ezért még fizetnek is, az csodálatos, mert rengeteg időt ott töltünk a próbákon, az előadásokon, stb. Hogy mennyi a minimum (összeg)? Nem tudom, és még nem is akarok ezzel foglalkozni, mert még egy egyetemista gyereket nevelek, aki igényli a támogatásomat” – tette hozzá.