Nádas György megrázó vallomása: gyerekei kitagadták, egy éve nem látta az unokáit sem
Nádas Györgynek az édesanyja halála után megromlott a kapcsolata gyermekeivel. Elmondása szerint több mint egy éve nem látta fiait és unokáit sem, ami élete egyik legnagyobb fájdalma. A vita a családi örökség elosztása miatt robbant ki közöttük.
Nádas Györgyöt elsősorban jó humoráról ismeri a közönség, a színfalak mögött azonban szívszorító tragédiák sorával küzd.
Nádas György: „Az unokáimról semmit sem tudok”
Nádas György édesanyja még 2024 szeptemberében hunyt el, a tragédia pedig éket vert a családtagok közé.
„Két nagy fiam van. Az egyik zenész, a Kanári-szigeteken él lassan négy éve. A másik fiam színész. Mindkét helyről van egy-egy unokám. 14 és fél éves a nagyfiam fia, Olivér. És hároméves lesz augusztusban Lujza, a kisebbik fiam lánya.
De sajnos nem találkoztam velük az elmúlt évben. Édesanyám halála óta engem kitagadtak a gyermekeim.
– tett a sokkoló vallomást Nádas György a Neshama TV műsorában, ahol azt is elárulta, édesanyja halála és az örökség miatt robbant ki a háború.
„Még mielőtt megosztottam volna velük édesanyám örökségét, ők azt hitték, minden az övék, és én ki lettem paterolva. Sajnos nem egyedüli vagyok, ismerőseimtől egyre többször hallani ilyet, hogy ez a generáció ezt csinálja...
A feleségemmel sem tartják a kapcsolatot. Mi kollektíven le vagyunk tiltva.
Az unokáimról semmit sem tudok, ez a legnagyobb fájdalmam. Remélem, ez még helyrejön...” – sóhajtott.
„Ez szép oldalvágása az életnek”
Az örökség pontos mértékét, mibenlétét Nádas végül nem fedte fel, de azt elmondta, jól tudta hasznosítani a pénz egy részét...
„Az örökség az enyém lett, és egy picit helyre tudtam rakni az életemet, picit be is fektettünk a jövőnkről való gondoskodásra. Azok a dolgok, amiket nekik szántam, megvannak félrerakva” – utalt a fiaira.
Biztos van felelősségem abban, hogy ez történt. Abban nem hiszek, hogy egy oldalnak van felelőssége és a másiknak semmi. De nem tudom, mi indokolja ezt a fajta elszigetelődést
– fogalmazott a humorista, aki pótlásképp váratlan helyről kap szeretet.
„A feleségemnek az előző házasságaiból van egy-egy lánya. A nagyobbik az Egyesült Államokban él tizenvalahány éve. A kisebbiket kamaszként kaptam meg. Nem volt jó viszonyunk, de mostanra 25 éves csodálatos hölgy lett, nagyon bizalmas lett a kapcsolatunk. Ő annyira érzékeny és nagy szíve van, hogy megpróbálja megadni azt a szeretet, amit nem kapok meg a gyerekeimtől egyelőre. Ez szép oldalvágása az életnek” – tette még hozzá a Nádas György, aki jelenleg a Dankó Rádió műsorvezetőjeként dolgozik.