Nagy Ervin bejelentése után a pincétől a padlásig átvilágítják az Operettszínházat
Egyre több művész emeli fel a hangját a Budapesti Operettszínházban tapasztaltak miatt. A panaszok már a minisztériumig jutottak, Nagy Ervin pedig olyan vizsgálatot jelentett be, amely nemcsak az Operettszínház, hanem a teljes színházi világ működését is felforgathatja.
Komoly fordulat jöhet a Budapesti Operettszínház életében: a színház több dolgozója és művésze is a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz fordult segítségért. A jelzések nyomán pedig olyan vizsgálat indulhat, amely nemcsak az Operettszínház, hanem a teljes állami fenntartású színházi világ működésére hatással lehet.
Színészek védelmére kelt Nagy Ervin
A bejelentést Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár tette meg, aki szerint elérkezett az idő, hogy rendet tegyenek ott, ahol a művészek szerint évek óta feszültségek és visszásságok nehezítik a mindennapokat.
Az államtitkárhoz érkező panaszok alapján most átfogó átvilágítás kezdődhet, amelynek eredménye akár alapjaiban is átalakíthatja a kulturális intézmények működését.
Megvédjük a magyar művészeket, biztonságba helyezzük az állományt és véget vetünk a hatalmi visszaéléseknek
– fogalmazott Nagy Ervin, miután az Operettszínház munkatársai a minisztérium segítségét kérték.
A tárca közlése szerint elsőként azok az intézmények kerülnek célkeresztbe, ahonnan a legsúlyosabb jelzések érkeztek. A tervek azonban messze túlmutatnak egy egyszeri ellenőrzésen.
Egy új szervezet létrehozását is fontolgatják, amely a jövőben etikai ügyekkel foglalkozna, kivizsgálná a visszaéléseket, és szükség esetén eljárásokat kezdeményezne. Ha mindez megvalósul, az a magyar színházi élet számos szereplőjének mindennapjait érintheti.
Titkosrendőrség, kétszínűség és depresszió
Az Operettszínház körüli feszültségek egyébként hónapok óta beszédtémát szolgáltatnak a szakmában. Több ismert művész is nyíltan beszélt arról, milyen légkör uralkodik az intézmény falai között.
Mészáros Árpád Zsolt például korábban azt állította, hogy a színházban egyfajta „titkosrendőrség” működik, és egy ott töltött időszakot „élete legszomorúbb születésnapjaként” emlegetett.
A botrányokat tovább erősítette Széles Flóra és a színház között kialakult vita is. A színésznő egy színpadi balesetet követően azt állította, hogy a baleseti jegyzőkönyvből kimaradt egy fontos részlet, ezért nem volt hajlandó azt aláírni. Az ügy komoly visszhangot váltott ki a szakmán belül.
Nem ő volt azonban az egyetlen, aki rossz szájízzel távozott. Az elmúlt időszakban több ismert művész is hátat fordított az intézménynek.
Kerényi Miklós Máté például arról beszélt, hogy a színházban tapasztalt „sok kétséget, depressziót és kétszínűséget” már nem akarta hazavinni a családjához.
A most induló vizsgálat így jóval több lehet egy egyszerű ellenőrzésnél. A tét nem csupán az, hogy tisztázzák a felmerült vádakat, hanem az is, hogy sikerül-e visszaadni a művészek biztonságérzetét és bizalmát.
Egy biztos: a következő hónapokban sok szem szegeződik majd az Operettszínházra, ahol most valóban a pincétől a padlásig mindent átnézhetnek.