Hazai sztár

Csonka András nehezen tudta leplezni érzéseit az Operaház előadásával kapcsolatban

A Háry Jánosban Csonka András kapta Ferenc császár szerepét Fotocentral / Olajos Piroska
A Háry Jánosban Csonka András kapta Ferenc császár szerepét

Életében először léphetett a Magyar Állami Operaház színpadára Csonka András, akinek erős sminkje sem tudja elfedni az érzéseit.

El sem hiszi, hogy megtörtént vele a megtörténhetetlen, és prózai színészként ott állhatott az Operaház színpadán. Pedig ez a valóság. Kodály Zoltán halhatatlan daljátékában, a Háry Jánosban ugyanis ő kapta meg Ferenc császár szerepét, az előadást októberben játszották. „Nekem itt színészként semmi keresnivalóm nem lenne, hisz nem tudok operát énekelni. Olyan darab pedig, amiben van prózai megszólalás, nagyon kevés van, így olyan álmom vált valóra, amelyre gondolni sem mertem” – újságolta boldogan a 61 éves Csonka András, majd a Hyppolit, a lakáj című filmklasszikus híres szállóigéjét idézte.

Minden körülmények között az Operában voltam

– majd hozzátette: „Legalábbis októberben biztosan.”

Az Operaház színpadán októberben új verzióban volt látható Kodály Zoltán legendás daljátéka Fotocentral / Olajos Piroska
Az Operaház színpadán októberben új verzióban volt látható Kodály Zoltán legendás daljátéka

Végül színpadképes lett

Az Árulók szereplője extrém sminkben és sakkfigurához hasonló ruhában lépett a közönség elé. „Előadás közben készült a sminkem, mert a darab elején még kalauzként jelentem meg, így azután kezdték el készíteni, miután véget ért a jelenetem.

Így nekem elképesztően izgalmas perceim voltak a kulisszák mögött is, de a profi sminkeseknek köszönhetően időben színpadképes lettem.

A ruházatot illetően viszont picit csaltam. A kalauzjelmezem alá felvettem a császári, csíkos harisnyámat, hogy azzal se húzzam az időt. Amikor több mint száz ember áll a színpadon – kóristák, zenekar, művészek –, azok megható pillanatok. Elképesztő élmények ezek, sosem fogom elfelejteni őket.”