Rékasi Károly és Détár Enikő fia ismét nagyot villantott: titokzatos VIP-ügyfél kereste fel
Rékasi Károly és Détár Enikő fiát egy titokzatos VIP-ügyfél miatt egyenesen Szaúd-Arábiából keresték meg. Míg szülei nyilvánosan gratuláltak a nemzetközi megbízáshoz, a kommentelők közül sokan a korábbi Novák Katalin-ügyet emlegetve fogadták kétkedéssel a történetet.
Rékasi Károly és Détár Enikő fia már tinédzserként eldöntötte, hogy saját lábára áll, és úgy tűnik, a céltudatosság meghozta a gyümölcsét. A mindössze 24 éves Rékasi Zsigmond mára sikeres vállalkozóként építi saját cégbirodalmát: őrző-védő vállalkozása élőerős őrzés-védelemmel, rendezvénybiztosítással, személyvédelemmel, biztonságtechnikával, tanácsadással és magánnyomozással is foglalkozik.
A kis Rékasi ráadásul nem csupán az irodából mozgatja a szálakat. Állítása szerint, ha kell, maga is terepre megy, és saját testi épségét sem fél kockára tenni mások védelmében.
Legutóbb például arról beszélt, hogy az egykori köztársasági elnöknek, Novák Katalinnak nyújtott személyvédelmet, ám arról a történetről később kiderült, hogy nem egészen úgy történt, ahogyan azt előadta.
Arab VIP, olasz kapcsolatok és egy telefonhívás Szaúd-Arábiából
Most azonban újabb látványos sikersztorival jelentkezett a közösségi oldalán. Igaz, ezúttal nem mindenki fogadta fenntartások nélkül a beszámolóját.
Napokban egy furcsa telefonszámról érkezett hívásom, bár már kezdek lassan hozzászokni – egyenesen Szaúd-Arábiából hívtak. Egy úgynevezett "VIP" ügyfél számára kellett azonnal biztonsági kíséretet és egy sofőrt szereznünk Svájcba. Egyből hívtam is egy olasz partnerünket, az Alpha Force nevű cégtől, akikkel közösen pár óra leforgása alatt meg is tudtuk ugrani ezt a nem egyszerű, számos országon átívelő feladatot.
– kezdte a közösségi oldalán Rékasi Zsigmond, aki maga is megdöbbent azon, hogy rövid időn belül milyen hangos sikereket ért el.
„Néha döbbenetes belegondolni, hogy az a kiskölyök, aki Telkiben és Jászberényben nevelkedett, paprikaszárat szedett, meg állatkertekben volt önkéntes a nyári szünetekben, nulla kapcsolattal, minimális tapasztalattal, és jóformán nevetséges tőkével belevágott ebbe az iparba, és 5 évvel később távoli országok között köt meg kapcsolatokat.. Furmányos az élet, na”
A fiatal vállalkozó nem árulta el, pontosan kinek kellett segítséget nyújtania, így a fantáziának bőven maradt tere.
Vajon egy arab olajmágnás, esetleg egy távol-keleti herceg szorult sürgős védelemre? Egyelőre csak találgatni lehet.
Büszke szülők, lelkes gratulációk
Zsigmond sikere természetesen az édesapja figyelmét sem kerülte el. Rékasi Károly nyilvánosan is gratulált fia újabb megbízatásához. „Nagyon nagyra becsülöm azt a hallatlan elszántságot, ami minden pillanatodat jellemez. Legyen ez az egyik védjegyed, egy egész életen át!”
És persze az édesanyja, Détár Enikő reakciója sem maradt el.
„Büszke vagyok rád!”
Nem mindenki veszi be Rékasi Zsigmond sikersztoriját
Persze, ahogy az lenni szokott, nem mindenki osztozott a család örömében. Többen azt kérdőjelezték meg, hogy a fiatal vállalkozó valóban kizárólag saját erejéből jutott-e el idáig.
- „Nulla kapcsolat, nevetséges tőke? A szülei az ország leghíresebb színészei közzé tartoznak. Nem tudom elhinni, hogy nem segítettek neki, és ezzel nincs is baj, de akkor miért úgy adja elő, hogy egy átlagos srác... Hát nagyon nem az.”
- „Biztos nagyon szerény körülmények között éltek, Zsigmond fiú már akkor tv-sztár volt, amikor megszületett.”
- „Ennek a nyikhajnak honnan lenne ilyen kapcsolatrendszere?! Na persze”
Mások azonban nem is annyira a családi háttér, inkább Zsigmond korábbi, nagy visszhangot kiváltó állítása miatt kezdtek gyanakodni.
A Novák Katalin-ügy árnyéka még mindig ott lebeg
Sokan ugyanis máig nem felejtették el azt a történetet, amely tavaly járta be a sajtót. Az ifjú Rékasi 2025 tavaszán a Story magazinnak beszélt arról, hogy saját őrző-védő cégével személyvédelmet biztosított Novák Katalin volt köztársasági elnök számára.
A történet azonban váratlan fordulatot vett, amikor a Sándor-palota hivatalos közleményben reagált az állításra.
Azt írták, hogy a hivatal nem kötött szerződést Rékasi cégével, Novák Katalin pedig sem a vállalkozást, sem annak vezetőjét nem ismeri. Zsigmond később egy fotóval próbálta igazolni szavait, ám a képen sem ő, sem a volt köztársasági elnök nem szerepelt.
Nem csoda hát, hogy a mostani szaúd-arábiai történet hallatán is akadtak kétkedők.„Legutóbbi ismeretem róla, hogy bekamuzta, védi a köztársasági elnököt a biztiboyos cégével. Ebbe a hazugságba apuka is páros lábbal belelépett. Most épp a "szaúdi főhercegnek" kellett segítenie. Na persze” – véleményezte Zsigmond legújabb történetét az egyik kommentelő.
Hogy valóban egy titokzatos VIP-ügyfél áll-e a háttérben, vagy ez a történet is további magyarázatra szorul majd, azt egyelőre nem tudni. Az azonban biztos, hogy Rékasi Zsigmondnak ismét sikerült beszédtémát szolgáltatnia.